’56: A szabadság napja

„Szabadság, itt hordozta hős zászlaidat az ifjuság! / S a sírt, melyből nép lép ki, már ámulva nézte a világ.”

Emlékezzünk ma együtt, az ’56-os eseményekre, a forradalom eseményeire! Emlékezzünk azokra a fiatalokra, nőkre és férfiakra, akik vérükkel fizettek népük szabadságáért. Emlékezzünk meg a magyar népről, arról a népről, melynek dicső múltját zivataros századok követték. A hazát megalapították, megostromolták, elfogadták, elfoglalták, győzött, majd legyőzték. A magyar emberek mindig megtették, amit kell. A nép, a mindenkori nép, mely nem tűrt tovább, azt kiáltotta: “Elég volt!” A szabadság iránt érzett vágy lángra lobbantotta az ifjú szívekben lévő parazsat. Így történt ez 1956. október 23-án is, így lett a békés budapesti tüntetésekből forradalom, majd szabadságharc, mely a XX. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseményévé vált. Több százezernyi fiatal, legfőképpen egyetemisták fogtak össze egy cél érdekében: szabadon, egy független nemzet tagjaként élni. Céljaikat nem csak szavakkal, hanem tettekkel is próbálták megvalósítani. Tüntettek, 16 pontban megfogalmazták követeléseiket, Nagy Imre miniszterelnöki kinevezését, a Sztálin-szobor ledöntését és a Kossuth-címer visszaállítását akarták.

Felmerülhet bennünk a kérdés: Miért pont a fiatalok voltak ilyen lelkesek? Miért vállalták magukra ezt a nehéz feladatot? Ezek az ifjak 1956 őszén égtek a tettvágytól, a tenni akarástól, pedig tudták, mennyi veszítenivalójuk van, és azt is, hogyha az ’56-os forradalom elbukik, milyen következményeket von maga után a lázadás. Mint tudjuk, kegyetlen megtorlást, börtönbüntetést, kínzást, megaláztatást, kivégzést… Ezek ellenére mégsem adták fel a nemzet közös álmát. A 16 pontban leírtakat sokszorosították, majd szétosztották, együtt vonultak az Országház és a Magyar Rádió elé, demonstrálva ezzel az összetartás, összefogás erejét. Azt, hogy mire képes egy nemzet, ha egységes. Azért voltak tehát ilyen lelkesek, mivel a hazaszeretetük és a szabadság iránt érzett vágy sokkal erősebb volt a félelmüknél. Ezek a fiatalok azért váltak hősökké, mert próbáltak változtatni, segíteni az országon, magukon, még ha ez reménytelennek is tűnt. Nem számoltak a veszélyekkel, az elérhető célokra szegezték tekintetüket: A szabadságra, az egyenlőségre, az emberi méltósággal élhető életre, nemzetünk felemelkedésére. Mert ők sem hősnek születtek, csak reménytelenül szabadnak. Véleményem szerint ezt Jobbágy Károly sorai írják le a legszebben:

„Mondják a himnuszt énekelték,
Úgy indultak a puskatűznek,
S a könnygáz, meg a tűzzel telt ég
Sem riasztotta vissza őket.

Csorgott a könnyük, talán sírtak,
Csorgott a vérük, – belehaltak.
Diákok voltak, s ők csinálták
A dicsőséges forradalmat.”

Csak emlékeztetni szeretnék mindenkit, hogy a forradalom és szabadságharc 1956. október 23-án tört ki és november 11-ig tartott, ám ez a rövid időintervallum is rengeteg emberáldozatot követelt. 400 embert végeztek ki, több mint 21000 embert börtönöztek be, és 18000 főt internáltak. A forradalom eseményei mégis bebizonyították, hogy a nemzeti érzés, a nemzeti öntudat, az összetartozás még mindig az egyik legerősebb összetartó erő a társadalomban. A magyarság jó célokért reménytelennek tűnő helyzetben, magára hagyottan is képes a legnagyobb áldozatot is meghozni. Mert nekik ezt jelentette 1956: Az összefogást és a szabadságot.

okt24_01c
Részlet Csics Gyula naplójából, amit 12 éves korában írt a forradalomról, s 2006-ban adták ki. Link a lap alján!*

Felvetődik bennünk a kérdés: Nekünk, mai fiataloknak mit jelent ’56? A forradalmat! Melyben a magyarság összefogott, fiatalok és idősebbek, nők és férfiak segítettek egymásnak, együtt harcoltak egy szebb jövő érdekében. Gyönyörű példa erre egyik személyes kedvencem, a Szabadság, szerelem című film is. ’56 egy nagyon jó példa arra, hogy mennyire bátrak voltak az emberek, ki mertek állni a számukra fontos eszmékért. Nem hősnek születtek, de hősiesen viselkedtek nemzetünk és történelmünk nagy alakjaivá váltak. Mi pedig már csak annyit tehetünk, hogy tisztelettel adózunk a harcban elesettek és a megtorlás ártatlan áldozatai előtt, akik nem hiába adták vérüket a hazáért.

Végül feltennék egy utolsó kérdést: Nekünk vajon lenne bátorságunk kiállni a szabadságunkért? Össze tudnánk fogni egy cél érdekében? Mi vajon a dicső halált választanánk vagy a menekülést, ha hazánk sorsáról lenne szó? Nem tudom… a választ tőletek várom…

Gondolataimat egy olyan férfi soraival szeretném zárni, akit volt szerencsém ismerni, a kor gyermeke volt, együtt élt és harcolt az akkori fiatalsággal:

„Európa csendben énekelte a szabadság dalát,
Eközben golyók tépázták, tépték darabokra a szabadság madarát.
Lehullott a madár, halott mikor a földre ér,
De nem hiába áztatta a földet, a kiömlött honfivér…”

Keresztyén Fruzsina

*Csics Gyula: Magyar forradalom – napló, amit 12 éves korában írt a forradalomról, s 2006-ban adták ki. Digitálisan itt érhető el: http://goo.gl/d0DAL3

Please follow and like us:

Comments

comments