Zurück nach Berlin! – szilvásváradi cserediák-program

Az immár 26 éve Berlin Steglitz-Zehlendorf nevű kerületével fennálló testvérvárosi kapcsolatnak köszönhetően tavaly német gyermekek látogattak hazánkba, idén pedig 14 szerencsés szilvásváradi fiatalra és 3 felnőtt kísérőjére került a sor, hogy egy hétre augusztusban Németország szívébe repülhetett.

Berlini vendéglátóink igazán kitettek magukért, remek programokat szerveztek a hét minden napjára. Ellátogattunk a német parlament épületébe, azaz a Reichstagba, buszos városnézésen ismerkedtünk a történelmi nevezetességekkel, kedvenc hírességeinkkel fényképezkedtünk a Madame Tussauds Múzeumban, sőt egy Karaoke-Barban lehetőségünk nyílt megmutatni énektudásunk. Emellett tradicionális német ételeket kóstoltunk és hivatalosak voltunk egy vendéglőbe is, ahol Steglitz-Zehlendorf polgármesterével, Norbert Koppal ebédelhettünk.

11907060_877515308950329_1402805467_o

Természetesen az új dolgok kipróbálásától sem riadtunk vissza: vízisíeltünk, lézerharcoltunk, éjszakai túrára indultunk egy vaksötét erdőbe, de ezeket megkoronázta az ország legnagyobb vidámparkja, a Heide Park, melyben a Guiness-rekorder hullámvasúttól kezdve, egy hatalmas bobpályáig mindenre felültünk.

Remekül éreztük magunkat és észre sem vettük, hogy közben eltelt egy hét, elérkezett az utolsó nap… A délutánunkat már az Albert Schweitzer Ifjúsági Házban (ALBI) töltöttük, és próbáltunk valami személyeset és egyben szépet is festeni. Ezek után a magunkkal vitt ajándékokat is átadtuk, illetve mi is megkaptuk. A napot viszont nem zárhatta más, mint egy búcsúest, mely egyben egy meglepetés buli is volt tortával, saját DJ-vel Aleva Zsófinak, születésnapja alkalmából. Utolsó esténken így az alvást elfelejtettük, csak táncoltunk és énekeltünk, egy felejthetetlen bulival zártuk ezt a csodás hetet!

Merem azt állítani, hogy a Németországban töltött időt tehát nem csak a programok tették felejthetetlenné, hanem a köztünk, német és magyar gyerekek közt kialakult barátság, mely nem csak a kint töltött hétre szól.

Keresztyén Fruzsina

Please follow and like us:

Comments

comments