Aki fegyvert ragad, fegyver által vész el – kisgimnazisták a Hadtörténeti Múzeumban és a Sziklakórházban

Az emberiség történelme tele van véres háborúkkal. A Hadtörténeti Múzeum egyik jelszava: emlékezni és emlékeztetni – aki tisztában van az erőszak borzalmaival s következményeivel, talán békeszeretőbbé válik. De a 8.E, 9.C, 10.D és 10.E diákjai a segítségnyújtásba is bepillanthattak, méghozzá interaktív módon a Sziklakórház Múzeumban.
| Nagy Klementina (8.E) és Almási Anna Luca (8.E) beszámolója budapesti kirándulásukról.

htm

A legtöbb embernek a fegyver szó hallatán a vérengzés és bántalmazással kapcsolatos kifejezések merülnek fel, miközben legalább annyiszor használjuk a fegyvereket önvédelemre, mint támadásra.

A Hadtörténeti Múzeumban számtalan fegyverrel ismerkedhetünk meg. 1918-ban a Hadtörténeti Levéltárban a magyar hadtörténelmi emlékekkel együtt összegyűjtött muzeális tárgyakból jött létre a Hadtörténeti Múzeum. 1922-től önállósult, önálló múzeumi épületet később kapott. Az 1930-as években költöztek be, majd a második világháború idején a múzeum gyűjteményének kétharmada elpusztult.

07

Ma már fegyverei száma meghaladja az ötvenezret, ami egyebek közt kézi-, gépfegyverekből és egyéb haditechnikai eszközökből áll. A múzeumban először az emberi erővel működő harcászati eszközöket mutatták be. Ilyenek például az íjak (pl.: reflex íj, számszer íj). Ezek voltak a legelső önvédelemre használatos fegyverek. A betelepülő hunok előszeretettel használták a reflexíjat, jól ismert taktikájukhoz hűen. Ezután bemutatta az I. világháborúban használt fegyvereket, ami után a II. világháborúban használtak következtek. A témákhoz kapcsolódóan, fegyvereket adtak körbe, amelyek súlya alatt a fiúk is igen csak meg-megroskadtak.

04 11

Arról is hallottunk előadás közben, hogy egyes fegyverek megtöltéséhez papírba tekert lövedékre volt szükségük. Mivel a puskát a kezükben tartották, a fogukkal kellett letépni a lövedékről a csomagolást. Ez okból történt az, ha az emberek nem akartak katonának állni, akkor elmentek a kocsmába, leitták magukat, majd kimentek a kocsma hátsó részére, és kiverték egymás fogát. Így ugyanis harcképtelennek bizonyultak, mivel nem volt foguk, és nem tudták letépni a papírt a lövedékről.

Az előadás végén az összes fegyvert megnézhettük, és rengeteg élménnyel lehettünk gazdagabbak.

Nagy Klementina

orvosi eszközök

Meglátogattuk a Sziklakórház Múzeumot is, ami a budai vár alatt található barlangrendszer egy részében foglal helyet.

A létesítmény a II. világháború alatt civil kórház és menedékhely volt. Rengeteg sebesültet kezeltek itt. Amikor a háború véget ért, a kórházat is bezárták, a berendezés nagy részét pedig a vidéki kórházakba szállították. Az 1956-os forradalom idején azonban újból megnyílt, majd a 60-as években atombunkerré alakították át. Az akkoriban korszerűnek számító kórház berendezése máig fennmaradt. Működőképes gépezete nap, mint nap ellátja feladatát.

08

Az interaktív távlatvezetés előtt megnéztünk egy kisfilmet a kórház történetéről, majd kis csoportokra osztottak minket. A csoport minden tagjának be kellett öltözni orvosnak, nővérnek vagy polgárvédelmi egyenruhát kellet öltenünk. A múzeumban viaszfigurák és a korabeli betegellátás eszközeivel berendezett várótermek, vizsgálók és kórtermek keltik életre az ostrom alatti állapotokat, szembesülve a háború kevéssé ismert oldalával. A hidegháború polgári védelmi eszközei – a gázálarcoktól, vegyi mentesítő készletektől a sugárbetegség kezelésére szolgáló készítményekig – máig a korszak hátborzongató emlékei.

245737111121044401_sziklakorhaz_polgarvedelem

05

09

A kiállításon többször megálltunk, és kérdések megválaszolásával, vagy különböző feladatok teljesítésével kuponokat kaptunk, és aki a legtöbbet gyűjtötte belőlük, ajándékot nyert a túra végén.

Engem kifejezetten érdekel ez a korszak, így számomra nagyon érdekes volt a kórház. Nem mutattak különösebb borzalmakat a kiállításon, mégis sokszor megrettentő, és egy idő után talán nyomasztó is volt a lent töltött idő. A háború és az utána következő időszak csak egy kis részébe tekinthettünk bele, mégis megannyi borzalommal szembesütünk, és nem mellesleg egész sokat meg is tanultunk róla.

Almási Anna Luca

Please follow and like us:

Comments

comments