Könyvespolc | Amikor Ákos szétszedi a Szent Johanna gimit

Váradi Ákos | NKFSZ | Női könyvek férfi szemmel | Hogy őszinte legyek, keserédes dolog így kezdeni ezt a rovatot, de muszáj beszélnem erről a könyvről, mert ha ez nincs, akkor sem ez a cikk, sem a későbbi hasonló jellegűek sem születnek meg. Szóval, egy osztálytársammal beszélgettünk, mikor is felmerült ez a kötet, és bár nem derült égből, de villámcsapásként jött az ötlet: ezt nekem is olvasnom kell! Az eredményt láthattátok facebookon, és itt most szeretném bővebben is kifejteni, mit is jelentett számomra ez a könyv. Jöjjön Leiner Laurától A Szent Johanna gimi – A KEZDET!

A könyv borítója nem túl emlékezetes, ami igazán megragadt, az a hátlap és a fülszövegek. A könyvet ugyanis Barnee az Idiot Side-tól, Rami, Tomi az Anti Fitness Club-tól és Barbie ajánlják. Linkelek is ide tőlük valamit, hogy éreztessem ez mit jelent:

Akinek a fent említett zene bejön, annak a könyv is tetszeni fog, lévén gyakorlatilag ugyanarról szól az egész sorozat, ugyanebben a hangulatban és hangvételben. Ha ez rád igaz, akkor ne is menj a piros vonal alá, azok a szempontok nem fognak érdekelni. Ha viszont ez a zene nem a te eseted, akkor a könyv is hasonló érzéseket kelt majd benned. Az esetben viszont a cikk végigolvasása javallott, révén én magam is ingadozok a két kategória közt. Hadd fejtsem ki…

CADd7QuWgAABhox
NKFSZ – Ákos és a “Női könyvek férfi szemmel” alrovat első áldozata

Leiner Laura ezen munkája híven képviseli a jelenkori, tiniknek szánt irodalom realistább oldalát, ily módon veszem egy kalap alá az olyan könyvekkel, mint a Csillagainkban a hiba vagy a Ha maradnék. Ezek a könyvek a valóságot olyannak mutatják be, amilyen az valójában, és nem dobják meg semmi olyan extra tartalommal, mint a poszt-apokaliptika, vagy bármiféle mágia, mert egyszerűen nincs rá szükség. Elég érdekesnek találja a világot ahhoz, hogy ne kelljen tovább fűszerezni.

Tehát egy teljesen átlagos, első éves gimnazista lány, Renáta naplóját kapjuk kézhez, és megtudjuk belőle, hogyan tengeti napjait új iskolájában: a Szent-Johanna Alapítványi Gimnáziumban. Megtudjuk, hogyan szerez ellenségeket, mi módon talál barátokat, milyen konfliktusok adódnak a szüleivel, a tanáraival, és hogyan vállal szerepet az iskola életében.

A könyv tényleg olyan, mint egy napló, amibe szinte minden nap le van vezetve, és mi tagadás, a történet szépen le van írva – hogy miért nem a „megírás” szót használtam, arra később kitérek. A fonalát a gólyatábor előtt vesszük fel, és a 9. osztály első félévét követhetjük nyomon, ami meglehetősen sok konfliktusnak szolgál alapul, és bár a gimis évek csupán nyolcadát fedi le, de egy percig se higgyük, hogy ez kevés idő. Rengeteg minden történik, és egyes részek még engem is lekötöttek, kivéve… a sorozat gerincéül szolgáló fő szálat, ami valószínűleg azért van így, mert férfi lévén egészen más szemszögből látom a kamaszkori kapcsolatok érzelmi vonzatait. Viszont a könyv ezen szegmense sem irreális, egyszerűen csak női a téma – ami engem mocskosul nem érdekel. Ha titeket igen, hát nem lövöm le, tehát ha szeretnéd elolvasni a könyvet, hát tedd! Mint mondtam, akinek a fent írt zene tetszik, nagy valószínűséggel átérzi a könyvet is, így neki meleg szívvel tudom odaadni. Ha ebbe a kategóriába tartozol, tedd is le a cikket és olvasd el a könyvet! Ráérsz ide visszajönni később is, maradj a piros vonal fölött!

Piros vonal sablon

Szóval minden, amit fönt írtam, a legnagyobb jóindulattal tettem, és bár be kell valljam, hogy valóban tetszett a könyv, de jelentős mennyiségben akadtak benne olyan részek, ahol egyszerűen fájt olvasni. Nem azért, mert lányos volt a fogalmazásmódja vagy a konfliktusai, hanem mert hosszú napok teltek eseménytelenül, amit az írónő szépen ki is töltött vicces elemekkel, ugyanakkor miután megismerjük a könyvben lehetséges alapvető helyzeteket, már nem esik olyan jól újra olvasni ugyanazt a jelenetet, miután két fontosabb esemény közt átöltözött. Például mikor Zsolt, Dávid és Ricsi szívatják egymást, arra a könyv 380 oldala alatt mindössze négy féle esemény volt átvariálva. Így mikor már harmadjára mondattak be valamit a sulirádióba, nem nagyon tudta megemelni a könyv hangulatát, holott azért lett volna még lehetőség ezekben a szereplőkben, bármennyire is mellékesek ebben a kötetben.

A női mellékszereplőkről igazán nincs mit mondani, mert ha jobban belegondolok, nincsenek. Hacsak nem sorolom Kingát ebbe a kategóriába, mert bár előre sejteni, hogy jut még nagyobb szerep neki később, de egyelőre leragadt a „kell egy ripacs lány, hogy legyen” karakternél. Tény, hogy rengetegszer merengtem el egy-egy mondata után, mikor is eszembe jutott, mely ismerőseimet találom meg benne, de az összes szereplő úgy lett megírva, hogy bizony végigfut az összes létező emberfajtán. Megtaláljuk például a gazdag „apuci fiát”, az átlagos, talpraesett lányt, a kevésbé talpraesett, de annál tehetségesebb lányt, a tehetséges és ettől elszállt maximalistát, a kockát és a külföldit is. Valamint felvonultatja az abszolút népszerű, jóképű, de meglehetősen lusta srácot, és egy szobanövényt is, akinek a könyv közepén kiderül a neve, de többet nem is lesz említve, és ezzel mégis finoman van árnyalva.

1655893_1381282545468367_1208506599_n
A főszereplő álmai rózsaszínek – viszont a könyv maga nem az.

Igen, itt jött az első pillanat, mikor rosszalló pillantásokat vetettem a könyvre. Számát nem tudom, hogy hányszor láttam már, hogy egy aránylag népszerűtlen lány beleszeret a legvagányabb srácba az évfolyamban, és néha komolyan fájt olvasni Reni gondolatait… Míg eleinte meg lehetett mosolyogni, de minden nap értékeli pontokban a napot, és a naiv szerelmes gondolkodását már unásig vitte végig az írónő a könyvön azzal, hogy rendre 5/5-re osztályozza a srácot, mert ő Cortez. Ugyan ez a helyzet Virággal, Reni legjobb barátnőjével, aki a történet szerint egy emo-s lány. Végtelenül egyszerű, és együgyű, de a jóindulatán és a rajztudásán kívül nem igazán találtam olyan pontot benne, ami miatt érdemben ki tudnám emelni a szereplők közül. Ő is gyakori humorforrás, de ő sem változatosabb a fiúknál, noha egyedül rendelkezik annyi féle poénnal, mint a fiúk.

A könyv másik keserédes pontja a felnőttábrázolás. Reni szülei nem túl árnyalt figurák, ami nem is elvárás, de az anyuka olyan egyszerű, hogy mást sem tesz, mint rosszul főz, és kínos helyzetbe hoz embereket. Ehhez képest az apuka egész jól ábrázolt személyiség, a maga gyenge hangjával és megértő hangnemével, ami nem volt konkrétan leírva, csak átjött. A könyv több kellemes meglepetése köthető hozzá, kedvencem a zugevések és az atyáskodó reakciója a házba tévedt fiúkra – ez persze „atya lévén” nem épp újdonság, de legalább működik.

Ez a szülőkre együtt már nem mondható el. A közös jeleneteik szinte mindig sabloncselekményeket és párbeszédeket rejtenek és igen hamar meguntam az „XY már nem menő” megjegyzést és a szakkönyveket is, így pedig a megjelenések nagy része nagyon irritálóra sikerült. Ez épp így igaz a tanárokra is. Vladár, mint rajztanár nem volt éppen a szívem csücske, és nem azért, mert „komolyan veszi a tantárgyát”, hanem mert egy készségtárgyat vesz túl komolyan. Persze a valóságban is előfordul az ilyen, de ez esetben inkább volt irreális, mint tragikus.

11069424_246660425509111_8101547578307052052_n
“Legalább 100 oldalt ki lehetne húzni belőle, hogy például egy vicc csak egyszer süljön el…”

Összességében tehát hideget és meleget kaptam a karakterektől, akik pont úgy élnek a könyvben, mint tennék a valóságban. Kis emberek, kis konfliktusok, kis események, ami nem is lenne baj, ha nem olyan sűrűn történnének, mint a valóságban. Így ugyanis az üresjáratok akaratlanul is repetitívek lesznek, mégpedig olyannyira, hogy jó eséllyel jósoltam meg a következő poént, vagy vitát. Ez nem tett jót a könyvnek.

Mint mondtam, szépen van leírva a történet, a naplóforma ideális a könyv történetének hordozásához, noha a napok értékelése pontszámokkal kissé elidegenített a főszereplőtől. De ez a könyv 380 oldalas és figyelembe véve a cselekmény sebességét és tartalmát, ebben a történetben nincs ennyi gondolat. Ennek a könyvnek az a legnagyobb bűne, hogy túl hosszú és ehhez a hosszhoz nem nyújt eleget. Legalább 100 oldalt ki lehetne húzni belőle, hogy például egy vicc csak egyszer süljön el, esetleg kétszer. Sokkal emészthetőbb lett volna a könyv, ha úgy van megírva, hogy közben kevésbé akar reális lenni és hajlandó lenne egynél többször ugrani az időben.

Így csak annak tudom ajánlani, aki elég türelmes és szereti a nyugodt, átérzős könyveket és elviseli, esetleg szereti a naiv hősökről szóló sztorikat. Ez ugyanis rózsaszín felhős, valóságos és ebből kifolyólag földhözragadt, noha egyik sem negatív értelemben, csak épp egy átlag férfi számára ez már nem olvasható.

Váradi Ákos

Please follow and like us:

Comments

comments