Sötétben a világ

Mi lenne ha szemünk elől eltűnnének a színek, eltűnne a világ egy kis darabja? Fények, hangok, illatok és érzékek az egyetlen támasz amely még irányt ad. A segítség pedig egyetlen bot. Egy előadás alkalmával kíváncsiság lett urrá rajtam, milyen is lehet egy ilyen embernek akár egyetlen hétköznapja is? Néhol talán félelmetes, máskor érdekes és néha még ők is röhögnek saját magukon. Mondjuk amikor fél órán keresztül üvöltöznek “valakivel”, hogy menjen már odébb, aztán finoman közlik velük, hogy az egy lámpaoszlop. És mivel számomra ez egy ismeretlen terep most én szorultam segítségre. Juhász Tomi akit az előadás alkalmával ismerhettem meg örömmel segített.

bulb

Mit gondolsz? Egy vak embernek milyen nehéz lehet boldogulni a hétköznapokban?
Juhász Tomi:Véleményem szerint egyáltalán nem nehéz. Hiszen sok olyan eszköz létezik már amik segítenek, a Brej írás is hasonló, vagy akár maga egy kutya is nagy segítség lehet.  Vagy például a tojás szétválasztása, ugye egy vak embernek nem megy a lagkönnyebben. A Vak iskolában megtínítanak egy apró trükköt mi ebben segíthet. Feltöröd a tojást és hagyod, hogy a fehérje kifoljon az ujjaid között. De ilyen például az az alkalmazás is amely felolvassa mondjuk az sms-t.

Egy, ahogy az előadáson is mondtátok, látó ember szokott segíteni, vagy úgy véli megoldja ő egyedül is?
J.T.:Az a gond, hogy az emberek néha akkor is segítenek ha nincs rá szükségünk és hiába mondod nekik, hogy egyáltalán nem kell segítség, ők akkor is “de, de nagyon szívesen”. Ilyenkor persze én magam is ki vagyok akadva, mondjuk csak át akarok menni az úton és még csak segítséget sem kértem, utána meg ő van felháborodova, ha finoman közlöm vele, hogy nem kell segítség.

Na, igen. Az elég idegíesítő lehet.
J.T.:Igen eléggé az. Az a gond a legtöbb emberrel, hogy azt hiszik, hogy a vakok gyámoltalanok, holott ez egyáltalán nem igaz. Én például gitározok, vagy akár sms-t is tudok simán küldeni. Senki ne gondolja azt, hogy esetlenek vagyunk!

Veled történt már valamilyen olyan dolog, amit kissé cikisnek gondoltál? Mondjuk, üvöltöztél már fél órán keresztül egy lámpaoszloppal?
J.T.:Ez még nem történt meg, de igen, volt már nekem is cikis helyzetem. Éppen a metróra akartam felszállni, de ugye már csukódtak az ajtók. Visszaléptem erre a botomat, mármint a fehér botomat becsukta az ajtó és hiába rángattam nem jött ki. Na a metró elindult a bot meg ugye ott lógott az ajtónál! Gondoltam, majd levisz pár fejet, vagy oszlopot. Erre egy srác utána futott és kiszedte. Szóval igen! De szerintem mindenkivel történt már cikis helyzet, akár vak akár nem!

Igen! Ezt tudom én is igazolni.
J.T.:Igaz ami, igaz sok mindenben vannak nehézségeink, de meg tudjuk oldani. Ugyanúgy sportolunk vagy bármi olyat csinálunk mint a látó emberek, csak kissé másképpen.

Tóth Petra
Az interjúért köszönet illeti Kövesdy Ágnest

Please follow and like us:

Comments

comments