A videojátékoktól valóban okosabbak leszünk?

cover_gamer_880x400

Már csak hogy nem a ’60-as évek óta, a legelső videojáték programozása óta zajlanak a viták, dőlnek meg a tévhitek, mítoszok a játékok emberre gyakorolt pszichológiai hatásairól. Vannak, akik a mai napig állítják, hogy a videojátékok komoly lelki függőséget, agresszivitást és a társadalomban nem megtűrt viselkedést váltanak ki, különösen a gyerekekből. Ezen állítások nem teljesen alaptalanok, de ez esetben figyelembe kell vennünk az egyént, annak lelki állapotát, valamint magát a játékot is, annak típusát, valósághű-szerűségét.

Ha például egy gyenge lelkiállapotú gyerek játszik egy játékkal, mely tudatosan azért készült, hogy minél nehezebb legyen, kihívást jelentsen a teljesítése és az őrületbe kergesse a játékost (különösen, ha egy 8-bit szerű irritáló háttérzene kíséretében történik), akkor több mint valószínű, hogy szembesülni fogunk az un. „rage quit”-tal, mely lényegében az ’elegem van’ jelmondattal történő kilépést jelenti. Ez történhet úgy, hogy a klaviatúra nem marad egyben, de akár higgadtan is. Az utóbbira példa egy, a ’70-es évek körül rögzített felvétel a világ legelső videojátékáról, a ’Tennis for two”-ról.

rage q 2

De mivel a rage quit nem egy hosszan tartó folyamat, általában gyorsan lehiggad az ember utána, így hosszan tartó agresszióval, vagy a társadalomra kiható következményekkel nem jár.

Rengeteg videojáték-ellenes személy – ezek elsősorban szülők – még a mai napig állítja, hogy a különböző, manapság elérhető lövöldözős, gyilkolászós, katonai, háborús játékok agresszívvá, kezelhetetlenné teszik a gyerekeket, gyerekeiket. Radikálisok állítása szerint agyatlan zombikká válnak, válunk tőlük, holott rengeteg kutatás és kísérletezés bebizonyította az ellenkezőjét. Sőt, a legújabb felfogás szerint egyenesen okosabbá, ügyesebbé tesznek. Például ezek az akciójátékok képesek az apró részletekre való odafigyelés képességét fokozni. Ezt egy nagyon egyszerű teszttel sikerült bebizonyítani. Az alanyoknak színeket jelentő szavakat vetítettek, mely a jelentésüktől eltérő színű volt. Feladatuk, hogy a szavak színét minél hamarabb kimondják. Ha heti 5-10 órától többet játszol akciójátékokkal, sokkal gyorsabban vagy képes megoldani a feladatot, ugyanis az agyad sokkal hatékonyabb azon területeken, mely a figyelemért felelős.

A kreativitást nem lehet gátak közé szabni...
A kreativitást nem lehet gátak közé szabni…

Egy másik kutatás résztvevőit, két hónapon keresztül, napi fél órát játszatták a Super Mario 64-gyel, minden nap. Ezek után, a résztvevők agyában megnőtt a szürkeállomány a memóriával, előre tervezéssel és a kezek motorikus működésével-képességeivel összefüggésben levő területeken, ellenben azokkal, akik nem játszottak. Ezek kiváltképp biztató eredmények olyan agyi rendellenességek terén, melyek ezen agyi területek zsugorodását okozzák.

Természetesen a videojátékok hihetetlen hatékony oktatási eszközök is lehetnek, mind fiataloknak, mind idősebbeknek – habár itt talán nem a közkedvelt játékokról van szó. Képesek diszlexiás gyerekeknek segíteni a hatékonyabb olvasásban. Egy kisebb tanulmány alapján, diszlexiás gyerekek, akik gyakran játszanak videojátékokkal, idővel, sokkal hatékonyabban és gyorsabban olvastak, és itt ismét előjött a fokozott figyelem képessége.

Bár egyre többet játszanak a fiatalok... a játékok is egyre összetettebbek, elgondolkodtatóbbak.
Bár egyre többet játszanak a fiatalok… a játékok is egyre összetettebbek, elgondolkodtatóbbak.

Eközben, egy másik tanulmány során a látásban történő fejlődést fedezték fel. Nem csak hogy a kisebb részleteket látták – például apró írás – de sokkal egyszerűbben voltak képesek a szürke szín árnyalatainak megkülönböztetésére. A nagyon gyakorlott akciójátékosok 58%-kal jobbak voltak a kontraszt különbségek észlelésében. Ami jelentős, ugyanis ez az első, ami öregedésünk során hanyatlik.

Még az idősek körében is a fejlettebb memória és összpontosító képesség a megfigyelhető. Ami különösen fontos itt, hogy egy, külön az agy stimulálására tervezett játékok segítségével sikerült az agy öregedési folyamatát lelassítani közel hét évvel, ugyanis ezek bonyolultak és mentális energiát igényelnek.

És végül, ahogy a technológia folyamatosan átalakítja az orvostudományt, a műtéteket sokszor kamerákkal felszerelt távirányítható eszközökkel végzik. Ezek a műtétek nagyon hasonlítanak a videojátékokhoz a kijelző és az irányító eszköz miatt. Nem is csoda, hogy a fiatal orvosok, videojátékos múlttal a hátuk mögött sokkal kevesebb hibát és gyorsabb teljesítést produkálnak, mint a játékos tapasztalattal nem rendelkező társaik.

Természetesen, ezen képességek csak akkor hasznosak, ha ki is tudja használni az ember, vagyis nem egész nap csak játszik. Élvezd a szabadidődet, lazíts a játékokkal mértékkel, de mozdulj is ki, és tartsd az életedet is sokszínűen, ugyanis így nyerhetsz az élet játékában.

Csernei Máté

Az írás egyik forrása:

librarygaming

Please follow and like us:

Comments

comments