Let’s Click- Hazai pálya és Észtország

“A Tempus Közalapítvány által kiírt, Let’s Click elnevezésű program 5. egyben utolsó projekttalálkozójára került sor 2014. május 5-e és 10.-e között. A program lényege, hogy a résztvevő nemzetek – Portugália, Észtország, Lengyelország, Litvánia, Magyarország – diákjai és tanárai kölcsönös látogatást tesznek egymás országaiban, közös projekteken dolgoznak, melyeket az interneten közzé is tesznek. A rendezvények kohézióját a természettudományos ismeretek, tantárgyak tanulásának motiválása adja. Az elmúlt évek során számos gyakorlós diáknak volt szerencséje a program segítségével külföldre utazni, megismerni az ottani iskolások életét, kultúrájukat, szokásaikat.”

Így kezdődik Forgács Fanni beszámolója az észtországi élményeiről. Ám mielőtt Fanni gondolatait tovább olvasnánk, tekintsünk vissza, hogy milyen is volt, amikor mi magyarok voltunk a vendéglátók. Pap Andrea beszámolója következik .

03

Hazai pálya

Én személy szerint iszonyatosan izgultam, amikor vártuk, hogy megérkezzenek a vendégeink, mert hát mégis csak ismét angolul kell társalogni. És itt most nekem kellett sokkal többet beszélnem, hiszen szüleim nem igazán beszélik a nyelvet. Nővérem még el-el makog valamit, de nem az igazi az sem. Nem mintha az én angol tudásom perfect lenne. De azért próbálkoztam. És azt gondolom, hogy a hét végére már elég jól ment.
Na, de ne csak arról essék szó, hogy én mennyire nem tudok angolul, és hogy ennek ellenére mennyire jól feltaláltam magam…(ugye nem tűnők beképzeltnek, ugye nem?)

Nagyon fontos megemlíteni, hogy zseniális programok voltak szervezve arra a hétre, amikor hozzánk látogattak el a program résztvevői, és mind ezt tanárainknak köszönhetjük. Legfőképp Zalánki Judit tanárnőnek, akinek egyébként azzal is köszönettel tartozunk, hogy részt vehettünk ebben az egészben, hiszen rengeteget tanultunk. És itt nem csak az angolra gondolok, hanem a kultúrákra, emberekre, amelyeket és akiket megismerhettünk a program segítségével.

Tehát, az itthoni hét az úgy zajlott, hogy először is megmutattuk vendégeinknek a sulit, ahol csapatépítő játékokat játszottunk együtt, majd külön féle órákra vittük el őket, hogy megtekinthessék, hogyan is zajlik nálunk egy tanítási óra.
Bemutattuk nekik a várost, körbe jártuk a legfontosabb látnivalókat. Jártunk a várban, a Marcipán Múzeumban, megnéztük a Minaretet és orgona koncertet is hallgattunk a Bazilikában.

A hét közepén iskolánk tehetséges diákjai mutatkoztak be különféle produkciókkal. Rengeteg zenés, táncos műsor volt, amelyet vendégeink nagyon élveztek, hiszen nem győzték dicsérni a látottakat. A műsorok után, mi magyar diákok szerveztünk egy nagy közös programot a külföldi diákokkal. Együtt elmentünk bowlingozni, ami nagyon jó csapatépítő program volt. Itt még jobban megismertük egymást, és már az sem esett nehezünkre, hogy angolul társalogjunk szinte folyamatosan.

A csütörtök a kirándulás napja volt. Ellátogattunk a Mátra Múzeumba és Hollókőre. Azt hiszem ez a nap volt a legélménydúsabb. A múzeumban közösen énekeltünk, hiszen Molnár Dani nem hagyta otthon aznap sem a gitárját. Ez a közös koncert, talán az egyik legszebb emlékem arról a hétről. Hollókőn igazi palóc ételeket ettünk, és Piroska néni (egy helyi idős hölgy) megismertette mindannyiunkkal, hogy milyen is volt régen fiatalnak lenni. Nagyon sokat nevettünk. azt gondolom, hogy az egy zseniális nap volt mindenki számára.

Az utolsó napon nem volt különösebb szervezett program. Szabadon jöhettünk-mehettünk cserediákjainkkal. Még utoljára beszélgettünk közösen egy nagyot. A külföldi diákok megvásárolták a legfontosabb dolgokat, amiket hazavihettek emlékbe. Aztán pedig elbúcsúztunk.
Másnap reggel pedig mindenki könnyes szemmel ült fel a buszra, amely a reptérre vitte őket ki.

Ebben az egész programban egyébként az a legjobb, hogy egy ilyen beszámolóban borzalmasan tudom leírni a történteket, mert nem lehet egyszerűen összefoglalni. Legalábbis én képtelen vagyok rá. És körülbelül olyan gyorsan el szállt a hét, amennyire gyorsan el lehet ezt a pár sort olvasni. Annyit tudok, hogy nagyon jó volt részese lenni a Let’s Click projektnek. Mindenki sajnálhatja, aki nem vett részt benne, mert életre szóló élmény. Örökre emlékezni fogok arra, hogy kézzel-lábbal kapálózok a megértésért, és társam ugyanígy tesz. Örökre megmarad emléknek a sok nevetés, az új barátok, az apró kis ajándékok. Minden, ami belefér egy hétbe (illetve 2 hétbe, mert egyet az ember külföldön tölt). És eszméletlen visszagondolni, hogy mennyi minden belefért. Ezért nem tudok értelmes beszámolót írni róla, de azért remélem olvasható volt.

Köszönöm!

Pap Andrea

10157004_656242444430644_2058762155_n

Észtország

Az utolsó találkozó Arukülaban került megrendezésre, mely egy észt kis város, nem messze Tallintól. Három tanárral és három diáktársammal útnak indultunk Egerből, hogy ismét felejthetetlen élményekben lehessen részünk.

Megérkezésünkkor röpke ijedtség szállta meg a kis csapatot, mivel a bőröndjeinket nem hoztak utánunk az átszállás alkalmával. A befogadó családjaink, már kint vártak minket, és kedvességüknek, segítőkészségüknek köszönhetően, átvészeltük azt az egy éjszakát, bőröndjeink nélkül.

Az iskolában izgalmas ismerkedős, és kreatívabbnál kreatívabb programok vártak minket. Megismerkedtünk a többi nemzet diákjaival es tanárjaival. A Food Festival elnevezésű programon, minden nemzet konyhájából nyerhettünk egy kis ízelítőt.

A hét folyamán ellàtogattunk a Nassair szigetre, mely egy titkos katonai bázis volt, a szovjet megszállás alatt. Egy egész napot a szigeten tölthettünk, ahol a gyönyörű táj és a titokzatos hadi történelem maradványai fogadtak bennünket. Izgalmas kalandban volt részünk!

Egyre jobban összekovácsolódtunk, esténként összegyűltünk a többi diákkal, és tanítgattunk egymásnak nyelvtörőket, szavakat. Az iskolában részt vehettünk, egy történelem órán, ahol megismerhettük az észtek történetét, majd ellátogattunk Tallinba, és megnéztük az óvárost.

Amikor már a hét vége felé közeledtünk, el kellett kezdenünk próbálni a koncertre, mely az utolsó napon került megrendezésre, az Európai..nap alkalmából. Ezen a koncerten minden nemzet diákjai előadtak egy-egy műsorszámot. Dallal, és tánccal mutatták be otthonukat, ahonnan jöttek. Molnár Dániel és én, egy meglepetés produkcióval is készültünk. Megtanultunk egy észt dalt, hogy így is kifejezzük hálánkat a sok kedvességért, amit kaptunk. A nézőtér velünk énekelt, és a koncert végén újra elő kellett adnunk a dalt. Megható érzés volt egy másik nemzet dalát énekelni, látni az örömöt és meghatottságot az arcokon, és hallani, hogy a legkisebbektől a legnagyobbakig hangosan éneklik velünk. Szerintem Dani sem, és én sem fogom soha elfelejteni azt a pillanatot.

Utólag kaptuk a hírt kintről, hogy az újságban is megemlítettek bennünket. A rendezvényt egy közös vacsora és búcsúest zárta. Másnap reptéren, könnyes szemekkel elbúcsúztunk új barátainktól, remélve, hogy látjuk még egymást a jövőben. Azon kívül, hogy rengeteget tanultunk, és sok szép új dolgot láttunk, gyakorolhattuk az angol nyelvet, megismerkedhettünk más, érdekes kultúrákkal és új, életre szóló barátságokat köthettünk.

Forgács Fanni

1609950_716929301682239_3791618921619317167_n

galéria fotók: Forgács Fanni
Észtország

Please follow and like us:

Comments

comments