Jó munkát!

Sokan nem tudják, mit jelent cserkésznek lenni, pedig nem is egy olyan szervezet működik ma Magyarországon, ami a fiatal természetbarátok kikapcsolódásra és szórakoztatásra ad lehetőséget. Nagy Nikola (11.b) kiscserkész és Szoboszlay Szabolcs őrsvezető kalauzol el benneteket a cserkészet világába és elárulják, milyen a 212-es számú Bornemissza Gergely csapat tagjának lenni. Czoller Nikoletta (12.C) interjúja következik.

Meséljetek nekünk egy kicsit a cserkészetről, egyáltalán miről szól, milyen feladatokkal jár ez?

Nikola: 1907-ben kezdődött el a cserkészet, aminek alapvető célja, hogy a fiatalokat önkéntességre nevelje. Manapság nagyon sokan ülnek a számítógépek előtt és mivel ez egy ifjúságnevelő program, ezt szeretnénk kiküszöbölni azáltal, hogy bevonjuk különböző programokba, csapatépítő játékokba, túrákba a diákokat.

Szabi: Alapvetően cserkészként olyan sok feladat nem hárul az emberre, csupán annyi, hogy a cserkész a feletteseinek szót fogadjon, de szerencsére ez nem hihetetlen katonai szigor, hanem teljesen felszabadultan lehetünk és dolgozhatunk együtt a közösségben.

01

Milyen jelképeitek vannak?

Nikola: Az első és legfontosabb az egyenruhánk, a lányoknak van szoknya, van cserkészövünk és felvarrónk is, ami az ingen található. További jelkép a nyakkendőnk, a kiscserkészeknek sárga, a fogadalmat tett cserkészeknek pedig zöld. A cserkészliliom a világ összes cserkészcsapatának szimbóluma, a magyarságra pedig az utal, hogy benne van a Szent korona. A csapatokat az országon belül a csapatszám különbözteti meg egymástól.

Szabi: Nálam az őrsvezetőség jelzése a bronz színű hárslevél és van még a váll-lapomon egy NLÁ rövidítés, ami azt jelenti, hogy Nagy Lusta Állat. Nem, egyébként nem ezt takarja, de a valódi jelentését nem szabad elmondani, ezt akkor kapja meg valaki, hogyha ha az őrsvezető képzési tábort sikeresen végrehajtja.

jelvények

Ha találkoztok cserkésztársaitokkal, hogyan üdvözlitek egymást?

Nikola: Szóban a köszönésünk úgy hangzik, hogy Jó munkát!, mert a cserkész általában feladatokat végez el és ehhez kívánunk mi jó munkát, valamint a cserkészek belső lelki vívódásainak megoldásához kívánunk ezzel sok sikert. Valamint bal kézzel fogunk kezet, mert ez közelebb van a szívünkhöz, ami szeretetet jelképezi.

Szabi: A jobb kezünkkel pedig tisztelgünk, ami úgy néz ki, hogy a hüvelyujjunkat a kisujjunk fölé tartjuk, ez azt jelenti, hogy az erősebb védi a gyengébbet vagy a nagyobb a kisebbet, a három megmaradt ujjunk pedig egyenesen fölfelé áll összeszorítva, ez az Isten, Haza és Embertársi szolgálatot jelképezi, és hogy szorosan együtt vannak, az az összetartást.

6

Hogyan tartjátok a kapcsolatot a többi cserkészcsapattal?

Nikola: Más csapatokkal kerületi és országos rendezvények keretében tartjuk a kapcsolatot, ezeket pedig vagy az interneten szoktuk megszervezni, vagy van egy levelezőlistánk, ahonnan mindenki megkaphatja a neki szánt információt, és ezáltal minél többen részt vehetnek a programokban. Igazából azért is közvetlen ez az egész cserkészet, mert hogyha személyesen találkozunk a többi csapattal, akkor az senkit sem érdekel, hogy nem ismeri a másikat, ugyanúgy leülünk és beszélgetünk egymással, olyanok vagyunk mint egy nagy család és ez szerintem egy nagyon nagyszerű dolog.

Miért ajánlanád társaidnak a cserkészetet és hogyan léphetnek be a csapatotokba?

Szabi: Akár diáktársaimnak vagy bárki másnak szívből ajánlom a cserkészetet, mert rendkívül jó szabadidős program, sokszínű, rengeteg mindent ki lehet próbálni lovaglástól az íjászkodásig, a gondolkodásban elmélyültek sakkozhatnak is, szóval rendkívül színes a skála mind játékok, mind egyéb tevékenységek terén. El lehet minket érni akár személyesen, ha találkoztok velünk meg lehet beszélni a csatlakozást, de megtalálhatóak vagyunk az interneten is, Facebookon például a 212-es Bornemissza Gergely cserkészcsapat lapját kell keresni, vagy akár az egricserkesz@gmail.com e-mail címen is lehet velünk kapcsolatot teremteni.

Czoller Nikoletta (12.C)

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=oRFEqM64CdA[/youtube]

kézjel

Please follow and like us:

Comments

comments