„Sok az ember, kevés a fóka”

Az Ádámok és Évák című Madách feldolgozás különlegessége (a darab beszámolóját ITT olvashatjátok az előadás fotóival együtt), hogy a nézők nem csak az egri diákokat, hanem néhány tanárt is láthattak a Gárdonyi Géza nevét viselő teátrum deszkáin. A tizennegyedik, ún. eszkimó-színben három lelkes és elszánt pedagógus mutatott példát azzal, hogy a harmadik felvonás végén szerepet vállaltak tanítványaik mellett. Köztük volt Gólya Tamás tanár úr is, Czoller Viktória (12.C) vele készített interjúját olvashatjátok.

813_5513
Ádám (Tóth Béla) és Lucifer (Herkules Helga) a legutolsó földi színben, az “eszkimóvilágban”
813_5525
A megrémült eszkimó (Gólya Tamás) elsőre isteneknek nézi a két jövevényt
813_5521
Lucifer (Herkules Helga) már győzelmét érzi a kétségbeesett Ádám fölött
813_5517
“Első, utolsó ember a világon: szeretném tudni, hogy bukott fajom?” (Ádám: Tóth Béla)

Csak az utolsó pillanatokban derült ki, hogy tanár úr is szerepel majd az előadásban. Hogyan fogadta a felkérést?

Meglepett, örültem, de átfutott rajtam, hogy a próbákat hogyan lehet időben összeegyeztetni a tanítással. De mindezt eloszlatta a kíváncsiság – hiszen ilyen lehetőség nem mindig adódik -, s az, hogy ne hagyjam cserben a csapatokat ennyi készülés után.

 Magyartanárként milyen érzés abban a darabban játszani, amelyet a diákjainak is tanít?

Izgalmas, hiszen már van egy határozott értelmezésem, viszont ezt egy olyan színészi játékkal kell prezentálni, amit csak pár hetünk van elsajátítani. Az elején még vicceltünk rajta a tanár kollégákkal, hogy „inkább tartanék belőle négy órát, mint előadni tíz percet”. Talán tanárként könnyebbség volt, hogy a főszerepek letisztultabbak voltak, de az adott jeleneteknél néha ezt le is kellett vetkőzni, hogy befogadjuk a rendezői utasításokat.

Hogyan érezte magát a színpadon? Mennyire volt nehéz megformálni a karakterét?

Meglepődtem, mennyire kevéssé zavart. A nyilvános főpróba előtt, mikor először ült közönség velünk szemben, torkomban dobogott a szívem. De amint kiléptem a deszkákra, már csak az előadásra igyekeztem koncentrálni. Szerepem szerint eszkimó voltam, a legutolsó és legelkorcsosultabb vadember, akiben még Ádám felismeri faját. Tetszett az egyedisége. Miután megkaptam a szőrmékből összeállított jelmezemet – utólag is köszönet az öltöztetőknek azért a tíz percért, amíg ezeket magamra aggattam –, még inkább át tudtam szellemülni. Nem fáztam benne…

813_5530
“Látom, körűlem miként eszi a férget fürge hal, halat a fóka, a fókát meg én.” (Eszikó: Gólya Tamás, Lucifer: Herkules Helga)
813_5533
“Szomszédimat, igaz, agyonverém már mind, de hasztalan, mMindég kerülnek újak; s oly kevés a fókafaj.” (Eszikó: Gólya Tamás, Ádám: Tóth Béla)

Tanítványai és kollégái is kíváncsiak voltak az alakítására. Mennyire volt ez feszélyező? Milyen kritikákat kapott tőlük?

Mivel a színpadról nem lehet látni a közönséget, s csak a jelentre figyeltem, bárki ülhetett odalent. A diákoktól is kértem építő kritikát, s próbáltam belevinni a játékomba. Csupa jókat hallottam vissza, ami megerősített, hogy sikerült kiadni azt, ami Fehér István rendező s az én fejemben volt a szereppel kapcsolatban.

Mi a legkellemesebb emléke a próbafolyamatok és az előadások kapcsán?

A próbák alatt örültem, hogy megismerhettem Herkules Helgát (Lucifer, Bornemissza Gergely. Sz.Sz.K.) és Tóth Bélát (Ádám, Szilágyi Erzsébet Gimn.), nagyon jó volt velük játszani. A jelentünk legvégén feltűnik a „feleségem”, az eszkimóasszony, akiről sokáig nem tudtam, hogy ki lesz, s mikor kiderült, hogy egy volt tanítványom kapta ezt a „nemes” szerepet, sokat tréfálkoztunk rajta. Kiemelném még Fehér István búcsúbeszédét. Ügyelő, öltöztető, díszlet- és jelmeztervező, zeneszerző, technikai dolgozók… csak sorolta a „gépezet” alkatrészeit, akik többsége ott volt körünkben, s megindító volt látni az arcukat, hogy büszkék lehettünk egymásra, hiszen mindenki a másikra van utalva. A színház a legmagasabb szintű csapatmunka.

Nem gondolkodott még el azon, hogy esetleg a későbbiekben színészettel is foglalkozzon?

Nyolc éves korom körül elmúltak ezek az ambícióim. Most már csak néhány tanórán riogatom a diákokat. Mindenesetre maradandó élmény volt, s közelebb hozta a drámát számomra.

Melyik darabban játszana még szívesen? Lenne olyan, amelyet meg is rendezne?

Miután láttam Fehér István munkáját, hogyan old meg egy-egy helyzetet, s a megannyi kreatív ötletét, nem kívánok belekontárkodni egy ilyen hivatásba. Mert ez nem szakma, ezt csak tanulni nem elég. Hogy játszok-e még, azt pedig a jövő eldönti.

Czoller Viktória 12.C

01
Fehér István búcsúbeszéde az előadás után
02
A gálán minden résztvevő egy saját példányt kapott a Tragédiából
973539_629093767120490_2087204573_n
Harcra… azaz színdarabra készen Ádám és az eszkimó
Please follow and like us:

Comments

comments