“Szeretni kell, csak szeretni”

Egy kupac dolgozatpapír, SÉTA diákmellékletek, szövegértési gyakorlatok, régi érettségi- és kompetenciaalapú dolgozatok. Kalóné Réka néni félig kipakolt polcán ezeken kívül még bele lehet bukkanni olyan gyöngyszemekbe, mint régi irodalmi pályázati művek.

Most Kolman Réka, iskolánk tavaly ballagott tanulójának 2010-es zsengéi kerülnek átmentésre az utókornak, arra buzdítva minden diákot, hogy aki hajlamot érez magában, írj ki érzéseit!

(Réka szerkesztőségünk nagyon aktív tagja azóta is. Ha kíváncsi vagy a többi írására, interjúira, a cikk végén, vagy jobb oldalt a címkefelhőben kattints a nevére!)


Hippik

Fiatalok egykoron rég
Forradalmat indítottak,
Hogy ne folyjon annyi vég,
Legyen vége a háborúnak.

Lázadók voltak, különc mind,
Beat zene, színes ruhák,
Szakadt farmer, kockás ing,
Hosszú haj – láss csodát!

„Világbékét!” – ezt hirdették,
„Az embernek szabadságot!”
Törvényt szegtek, de jól tették,
A politika szedi szét a világot!

Szabály náluk semmi nem volt,
Csak annyi: „érezd jól magad.
S ha feljön éjjel a fénylő Hold,
Engedd szabaddá vágyadat!

Szeretni kell, csak szeretni” –
Ám e pár betű mennyit jelent!
„Mindenek előtt tanulj meg feledni,
S hagyd, hogy a béke vezesse szívedet!”

Mindez évekkel ezelőtt volt,
S a világot annyi kín szakítja.
De a hippi-érzés nem marad holt,
Lesz, ki a gépet majd megjavítja!

Így bátran fogjunk mind össze,
A Vízöntő korszaka van ismét,
„SZERELEM, SZABADSÁG ÉS BÉKE!”
Hordjuk szét a változás szelét!

Voltak fiatalok egykoron rég,
S lesznek, kik majd oda jutnak,
Hol nem folyik már annyi vér,
S vége lesz a háborúnak.

 

Ametiszt

Az ametiszt kőbe – a legenda szerint – az Esőisten lánya, Tisszé bezárta a mosolyát az emberek boldogsága érdekében

 Hős Tisszé, isteni nővérem,
Szólj hozzám, s álmodom,
Segíts, hiszen forr a vérem,
Enyhíts gyötrő vágyamon!

Hiába ég szívem érte,
Hiába könnyez két szemem,
Hiába ölelném mindig féltve,
Szerelme nem száll énvelem.

Fáj nagyon, de mégis bármi
Szenvedést én felvállalok,
De nem szabad érte semmit várni,
Nem baj, ha szerelmet nem kapok!

Fehér sas most, jaj de lennék,
Vagy az erdőben musztáng,
Bárhová szabadon mehetnék,
S szívemben nem marna forró láng!

Vagy lennék platán a hegyen,
Vagy az Ontarioban hullámzó víz,
Vagy levél, hogy sebes víz vigyen,
S hadd menjek arra, merre szívem hív!

Talán akkor nem fájna semmi,
Hátha nem érne annyi gond,
Egyedül ellene nem tudok tenni,
Hát ragyogtasd rám ametiszt mosolyod!

S büszkén hordom majd éltető fényed
Nyakamon egy apró, lila kőben,
Érzem, mindvégig kísér a lépted,
S boldogabb leszek a közelgő jövőben.

 

Egy lány a háborúban

Fekszem a padlón, nem érzek…
Már nem félek, nem fázom.
Nem érzem azt se, hogy élek,
S azt sem, hogy vagyok-e e világon!

Csak azt tudom, hogy most már
Nem leszek ugyanaz én,
Hisz elfelejteni hogy tudnám,
Hogy jönnek… hogy folyik a vér.

Hogy küzdenék. De nem megy.
Erőm már elfogyott.
S nem könyörülne meg…
Az övé vagyok, mert elfogott.

Mi a bűnöm, a hibám?
Az, hogy nem vagyok német.
Az, hogy védem az anyám,
S az, hogy még mindig élek.

Ha egyáltalán élet ez még:
Meggyalázva, meggyötörve…
Jobb lenne, ha nem élnék,
Ha meg lennék végre ölve.

De nem! Itt maradtam
E bűnös világban még.
Megszakad a föld is alattam…
Ó, bár venne fel végleg az ég!

 Kolman Réka

Please follow and like us:

Comments

comments