Szabadlábon Velencében

Alig egy hónapja volt, de még mindig frissként hat az élmény, s előkerülnek új részletek, egy-egy történet azoknak a barátoknak, aki még esetleg nem hallotta: az Eszterházys gimnazisták idén is meghódították Olaszországot a tanulmányi kiránduláson! (A tavalyi útról a beszámolót és a fotókat ITT (katt!) tudod megnézni!)

A honlapon már olvashattátok Ürmös Bettina (12.D) összefoglalóját (katt!) az iskolai fotókkal (katt!). Most ezt egészíti ki Baumgartner Ildikó (12.A) memoárja Velencéről! A galériában az egész útról találtok fotókat az alábbi diákok szemszögeiből: Balogh Éva (12.A), Maruzs Noémi (12.A), Molnár Zsófia (12.C), Szabó Bendegúz (12.A).

Kikötő. Fotó: Szabó Bendegúz (12.A)

Szabadlábon Velencében

A kora reggeli indulás (legalábbis nekünk, előző estét jó hangulatban töltő diákoknak korai) sem volt olyan zavaró, mint az a hűvös, parti szél, ami a kikötőnél várakozva átjárt bennünket. Az indulás Punta Sabbioni-ból történt hajnali 10 óra tájt, ahonnan hajóval keltünk át Velencébe, de ami ott várt ránk, kárpótolt minket mindenért. Az a pár másodperc, ami alatt az ember átlép a stégről Velence köveire, az a pillanat.

Mindenki hallott már arról a csodálatos „jelenségről”, amelyet úgy hívunk; szerelem első látásra. Az épületek, az emberek, az egész légkör magával ragad és észre sem veszed, de már a Szent Márk téren vagy és galambokat hajkurászol. A következő kép, hogy már a Szent Márk-bazilika bejáratánál állsz sorban két, öregemberekből álló csoport közé zárva. A sor lassan halad, mégsem elég az idő, hogy meg tudd csodálni az épületet, de amint belépsz az előcsarnokba, a régen színes márványból készült fal mára már megkopott képe még most is ámulatba ejt. Hihetetlen, hogy milyen aprónak érzi magát az ember az épület belsejében, mikor még rajta kívül több száz turista vonul végig a vörös szőnyeggel fedett padlón. Mégis az épület hatalmassága olyan hatást gyakorolt ránk, amit eddig egy templomban sem éreztünk. Amint újra napfényt láttunk megint csak hosszas sorban állás (a kijárat!) után, eljött a szabad program ideje.

A Szent Márk bazilika homlokzata. Fotó: Maruzs Noémi (12.A)

Tíz perc sem kellett, és az egész évfolyam annyi felé volt, ahányan voltunk. Elhatároztuk, hogy megnézünk minden lehetséges helyet Velencében. Eljutottunk a Rialto-hídhoz, ahonnan a látvány szemkápráztató volt. Látod, ahogy a Canal Grande kanyarodik és a vége már szinte ködbe borul. Mire észbe kaptam még mindig a sfumato szón gondolkodtam és hogy végre értelmet nyert. Nemcsak a festményeken létezik. Az idő további részét vásárlással és egy megfelelő pizzázó keresésével töltöttük. A pizza felejthetetlen volt, az árusok kedvesek, olykor kicsit rámenősek, de összességében egy igen kellemes délutánt töltöttünk Velence kis utcáiban. Aztán, ahogy az óránkra pillantottunk kiderült, hogy lassan elérkezett az indulás ideje. Magabiztosan indultunk vissza a Szent Márk tér felé, amiből annyi sikeredett, hogy már megint ugyanannál a sikátornál kötöttünk ki. Negyedjére. Hosszas bolyongás után találtuk meg csak a helyes utat, de mint kiderült, nem csak mi jártunk így.

Kilátás a Rialto-hídról a Canal Grande-re. Fotó: Maruzs Noémi (12.A)

A hajó indulásakor meglehetősen hűvös volt, mi mégis bátorkodtunk a felső, fedetlen fedélzeten helyet foglalni. Utólag beláttuk rossz ötlet volt, főleg az egyre erősödő szél és eső keveréke miatt, de büszkeségünk nem engedte meg, hogy széltépázta hajjal, elázva lekullogjunk az alsóbb szintre. Amikor Murano szigetéhez közeledtünk már a javából esett és sajnos a sziget nem nyújtott túl sok fedett helyet számunkra. Jó pár pocsolyával teli sikátor után jutottunk el csak a némileg védett üveggyár egyik kis műhelyébe. Gianni szorgalmasan fújta az üveget, bemutatva nekünk a méltán híres muranói üveg készítési folyamatát. Miután mindenki megvásárolta a neki tetsző csecse-becsét, áthajóztunk Buranóba, ahol a házak színes forgataga igazán mesébe illő volt. Megtaláltuk az egyik legkisebb és egyben legbarátságosabb kávéházat és itt próbáltunk felmelegedni jó pár csésze forró csoki társaságában. Igen nehezen vettünk búcsút a szigetektől, de annál jobban vártunk a tábor nyújtotta „otthon” melegét. Ám hazaérve csak a száradás céljából kiteregetett, időközben csurom vizessé vált ruháink vártak.

A halk morajlása. A sós íze. Az összetéveszthetetlen illata. A tengert látni kell. Átélni, mindenkinek. Fotó: Molnár Zsófia

Túltéve magunkat a kisebb kellemetlenségeken, visszagondolva életünk egyik legfelejthetetlenebb napját töltöttük Velencében és a szigeteken. Remélem a további osztályok is csak ilyen jó élményekkel térnek majd haza, mint mi.

Baumgartner Ildikó (12.A)

Fotók:
Balogh Éva (12.A)
Maruzs Noémi (12.A)
Molnár Zsófia (12.C)
Szabó Bendegúz (12.A)
Gólya Tamás


Please follow and like us:

Comments

comments