Légy egyéniség! Merj különbözni!

Kolman Réka írása

Mindenki életében meghatározó pont a gimnázium, itt bontogatjuk szárnyainkat, és nem csoda, ha sokszor önmagunkat sem találjuk. Én is – mint számtalan kortársam – kipróbáltam már rengeteg stílust. Hallgattam már Alvin és a Mókusokat, Tankcsapdát, a rap-en keresztül a pop zenén át a Kárpátiáig mindent. Próbálgattam magamra a szerepeket: mi legyek? Punk, rocker vagy „barbie baba”? A válasz egyszerű volt: „Mindig az, amit a többiek elvárnak. Nem szeretnék kilógni a sorból!” Éveken át követtem másokat, aztán rájöttem: „Az embereket nem sorozatban gyártják. Miért is kellene, hogy mindenki ugyanúgy öltözködjön, ugyanolyan zenét hallgasson, s ami a legfontosabb, ugyanúgy is viselkedjen?!”

Különbözni bizony nehéz. Ezt saját tapasztalatomból tudom. Mikor öntudatomra ébredtem, és rájöttem, hogy én nem akarok egy lenni a sok között, nekem is szembe kellett néznem nehézségekkel. Mint meséltem, hosszú változás után találtam magamra, s meglepődtem, hogy az igazi önmagamat még a legközelebbi barátaim is nehezen fogadják. Vörösre festettem a hajam és elkezdtem nagyon színesen öltözködni. Olyan színeket veszek egymáshoz, olyan ruháim vannak – természetesen azért ízlésesen -, amiket szerintem rajtam kívül nagyon kevesen próbálnának ki. (Kedvencem egy zöld nadrág békejeles, békegalambos csupa-szín felsővel). De így vagyok én!

Azonban nem csak a ruhatáram változott meg, hanem én magam is. Mint minden – remélem, azért nem minden – kortársam én is örökké depressziós voltam. „Jaj, elhagyott a barátom! Ó, a barátnőmmel megint összevesztem! De bolond a családom! Miért velem történik ez!”- ugye ismerősek ezek a mondatok. A legtöbb fiatal problémái. Most már másképp látom a dolgokat. Sokan néztek már engem őrültnek emiatt, de megosztom veletek. Rájöttem, hogy minden azon múlik, milyen szemüvegen keresztül nézem. Ha valamibe bele akarom látni, hogy rossz nekem, akkor az lesz, ha valakiben azt feltételezem, hogy ártani akar: azt is fogja tenni. Felmerült bennem a kérdés: visszafelé is működik? És igen! Ha úgy közeledtem egy igencsak ellenszenves ismerősömhöz, hogy „na jó, ő se lehet olyan rossz!”- értelmesen tudtunk beszélgetni. (Ne feledjük el, hogy alapvetően minden ember jó, esetleg a körülmények tették olyanná, amilyen.) Így kezdtem el pozitívan gondolkodni, mindenben meglátni a szépet! Rengeteget segített. Még az érettségin is! Tudom, hihetetlenül hangzik, de mindent mi irányítunk: amilyennek látjuk az embereket, a dolgokat, olyanok lesznek!

Hát ez vagyok én! Furcsának tűnhetek, bolondosnak, naivnak, de egy valaminek biztosan nem: olyannak, mint bárki. Jól érzem magam így, vidám vagyok, és nem függök senkitől! Tudom, mindenki erre vágyik, csak félnek attól, mit szólnak majd hozzá mások. Minden embernek fontos, hogy elismerjék, hogy tartozzanak valahová. Ez még hatványozottabban jelentkezik nálunk, fiataloknál. Meg akarunk felelni a többieknek, ezért kezdjük el őket utánozni. (Szerencsénk van, ha olyan a társaság, akiktől értéket is szívhatunk magunkba…) Én mégis arra biztatok mindenkit: Merjetek a saját utatokon menni! Merjetek önállóan élni! Merjetek különbözni!

Kolman Réka

Please follow and like us:

Comments

comments