Országos második helyezés: Trianon vetélkedő

Az országos második csapat: Molnár Csaba, Tyukodi Georgina, Kormos Nikoletta. Felkészítő tanáruk: dr. Tóthné Szelezsán Gabriella

Magyarország a 19-20. században: Trianon okai és következményei. Ez volt az idei Országos Középiskolai Történelem Verseny témája, melyet az Eszterházy Károly Főiskola Történelemtudományi Intézete és Doktori Iskolája, és a Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzata szervezett. Kormos Nikoletta (13.e) beszámolója következik.

Az országos fordulón nyolc csapat jutott tovább a benevezett százból, amely közül mind a három egri dobogós helyezést ért el. A sikeresen megírt írásbeli forduló után iskolánk tanulóinak sikerült a 100 induló háromfős csapat közül kivívni a második helyet a forrás- és térképismeret, képfelismerését és érvelés magában foglaló feladatokon keresztül. A csapat tagja: Molnár Csaba, Tyukodi Georgina, Kormos Nikoletta. Felkészítő tanáruk: dr. Tóthné Szelezsán Gabriella. Csak a Dobó István Gimnázium tudta mindössze 2 ponttal leelőzni őket, s diákjainkat a Gárdonyi Géza Gimnázium követte a dobogón, így e három egri iskola maga mögé utasított sátoraljaújhelyi, gödöllői, miskolci, nagykátai és nagykőrösi gimnáziumokat.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=kt0kr_WBXBo[/youtube]

Töri verseny az érettségi hajrájában

Még decemberben az Eszterházy Károly Főiskola országos történelem versenyt hirdetett. Csapatunk (Tyukodi Georgina, Molnár Csaba és én, Kormos Nikoletta) jelentkezett a versenyre. Az első három írásbeli fordulót kisebb- nagyobb nehézségek árán, de sikeresen vettük. Örömmel és meglepődve láttuk a főiskola honlapján, hogy kis csapatunk bekerült a döntőbe. Itt a Trianonról szerzett tudásunkról kellett számot adni. A feladatok érdekesek és elgondolkodtatóak voltak. Ki kellett töltenünk egy totót, elmutogatni egy történelmi fogalmat valamint a villámkérdéseknél bebizonyíthattuk mennyire gyorsan tudunk válaszolni és rabolni egy-két pontot a másik csapattól. Lelkesedésünk még engem is meglepett. Mindhárman beleadtuk minden tudásunkat a csapat munkájába. Ennek meg is lett az eredménye.  Csapatunknak a 2. helyért kellett harcolnia a Gárdonyi diákjaival. Gina hihetetlen évszám memóriájának köszönhetően eldőlt, hogy a mi csapatunk a jobb és megszereztük a 2. helyet. Úgy gondolom, hogy ezzel az eredménnyel sikerült megkoronázni gimnáziumi tanulmányainkat és sikerült öregbíteni iskolánk hírnevét is. Köszönettel tartozunk Dr. Tóthné Szelezsán Gabriella tanárnőnek, aki segített nekünk a felkészülésben és velünk együtt végig izgulta a döntő perceit.

Kormos Nikoletta (13.e)

Gratulálunk a csapatnak és Szelezsán Gabriellának, s további sok sikert kívánunk!

De ezzel még nincs vége az érem-esőnek: a mai és tegnapi napon zajlott egy másik országos történelmi vetélkedő, ahol a téma a Hunyadiak kora volt. Németh Dóra tanárnő 10. osztályos csapata szintén országos második helyezést ért el: részletek ITT!

 

Please follow and like us:

Comments

comments