A gyáva

Kovács Krisztián, az egyik ötletgazda és főszereplő

„És van elvonás és van hidegrázás… és minden fáj, aztán van drogambulancia…nincs megállás és nincs segítség, és nincs esély és nincs Isten sem ember, és nincs anya és nincs apa…, és nincs holnap”

Scherer Péter és Kovács Krisztián A gyáva című előadást sokan láttátok iskolánkban. Most következzék Kolman Réka (12.b) interjúja színészekkel, valamint Forgács Fanni (10.c) és Bodnár Cintia (12.b) beszámolója.

 

Kolman Réka: Több alkalommal is turnéztak iskolákban. Mi inspirálta, hogy diákoknak játszanak?

Scherer Péter: Igazából az ötlet egy német kezdeményezéssel indult. Egy iskolában nagyon sok lány lett anorexiás, sorra betegedtek meg. Az iskola felkért egy hivatásos írót, hogy írjon egy drámát erről a betegségről. A darab nagyobb hatást gyakorolt a diákokra, mint ha orvos beszélt volna velük erről a problémáról. Nekem az első ilyen nevelő célzatú darabom a Klamm háborúja volt, amelynek szerzője szintén német. Az a tanár-diák feszültségről szól

Kovács Krisztián: Jelenleg két másik hasonló darabban is játszom. Az egyik témája például az, hogy egy lányt megerőszakolnak az osztálytársai.

Tehát a darabok általában olyan problémáról szólnak, amelyek a mai fiatalokhoz közel állnak. Miért esett a választás a drogra, mint téma?

Krisztián: Úgy gondolom, hogy sajnos gyakran találkozhatunk drogfogyasztó fiatalokkal. Fel szeretnénk hívni a figyelmet erre a társadalmi problémára.

Péter: Így igaz. És éppen ezért a turné alatt velünk tart egy addiktológus is, aki az előadás után szívesen elbeszélget a drog veszélyeiről vagy más szenvedélybetegségekről a diákokkal.

A darab egy heroinista srácról szól. A szenvedélybeteg embereknek összetett személyiségük van, amit egy nem függő nehezen érthet meg. Hogyan készültél a darabra?

“Azt levéve, hogy igazából nem heroinoztam, meg nem is dohányoztam, az egész én vagyok” Kovács Krisztián

Krisztián: Sokat segítettek a szakemberek. De a legnagyobb hatással mégis az volt rám, amikor drogsokkal találkoztam, videókat néztem róluk, és a naplóikat olvastam. Személyesen érintett meg a sorsuk, így könnyebb volt ráhangolódnom a szerepemre.

Péter: És ha jól tudom, személyes alapja is volt. Főiskolásként alkoholproblémái voltak.

Krisztián: Pontosan. Éjszakánként egyik szórakozóhelyről a másikra jártam, néha azt sem tudtam, mi történik velem. De sikerült leállnom, és nagyon örülök neki.

Péter: Tehát, még mielőtt félreértés történnék, a darab fikció, semmi ilyesmi nem történt meg Krisszel. Persze kisebb részleteket átvettünk a történeteiből, például, hogy járt ez Eiffel-toronyban vagy, hogy szánkózás közben eltörte a sípcsontját. (nevet)

 Sikerült-e azonosulni a szereppel?

Scherer Péter, az egyik ötletgazda és főszereplő

Péter: Van két gyönyörű kislányom, 8. és 10. osztályba járnak. Pont abban a korban vannak, amikor a legjobban féltik a gyerekeket a szülők. Így a gondoskodó, aggódó apa szerepébe nem volt nehéz beleélni magam.

Krisztián: Nekem úgymond nincs semmilyen kötődésem a darabban szereplő fiú sorsához. Nem dohányzom, és már alkoholt sem iszok. De valószínű, hogy én is lecsúszott lennék, ha ilyen problémáim lennének. Másrészt a darab üzenete egy kicsit a magány is. Gyermekeimmel és feleségemmel harmonikusan élünk, mégis mint alkotó ember, valahol mégis megvan bennem a magány.

 Mennyiben más iskolában, mint kőszínházban játszani?

Péter: Krisz szerepébe beleírtuk, hogy vonja bele a közönséget a darabba, emellett sokszor improvizál. A darab nyelvezetével – ami a fiataloknak szól-, valamint azzal, hogy interaktívvá teszi a darabot közvetlenebb lesz az előadás stílusa. Véleményem szerint ez jobban hat a fiatalokra. Sok olyan dolgot megtehetünk, ha fiataloknak iskolában játszunk, amit egy kőszínházi előadásban lehetetlen lenne megvalósítani.

Krisztián: Igen, néha amikor a nézőtéren esznek, telefonálnak, kedvem lenne rájuk szólni. Most megtehetem. (nevet)

A minimális “díszlet”: egy ablakpárkány és egy szék

A válaszaikból azt szűröm le, hogy ugyanolyan élvezet volt játszani, mint nekünk nézni. Lesz-e még jövője az iskolai daraboknak? Mikor látogatják meg iskolánkat újra?

Péter: Szeretnénk folytatni ezt a programot. Két új előadást is tervezünk a tavaszra. A témák megint tanulságosak lesznek. Az egyikben a fogyatékkal élők helyzetét boncolgatjuk, a másikkal pedig szeretnénk az irodalmi klasszikusokat közelebb vinni a fiatalokhoz.

Krisztián: Remélem, találkozunk tavasszal! Mindenképpen vissza szeretnénk jönni Egerbe. Nagyszerű közönség vagytok! És ha csak egy kicsit is segítettünk a darabbal, ha legalább egy embert elgondolkodtattunk, akkor már érdemes volt eljönni.

 Kolman Réka (12.b)

Az előadásról a d1tv által készített összefoglalót alább nézhetitek meg:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=Qje6MmrEwCA[/youtube]

 

És most következzék két beszámoló. Elsőnek Forgács Fanni írása:

“Pedig alapjában véve jó gyerek az apám” – Apa és fiú kettős monodrámája

.

Irányít, vezet, parancsol, befolyásol, függővé tesz –

  lélekindító drámát láthattak az Eszterházy Gimnázium tanulói

.

Iskolánkba látogatott Scherer Péter és Kovács Krisztián, hogy bemutassák nekünk, középiskolásoknak „A Gyáva” című drámát. A történet egy kábítószeres fiú monológja és a fiú-apa közti párbeszédekből áll. A fiú elmeséli a kezdeteket, a mélypontot, a benső vívódásokat és a leszokással járó szenvedéseket. Bensőséges, zavarba ejtő vallomásnak lehetünk szemtanúi. Egy drogos fiú rögös útja, gondolatai, családi háttere, kapcsolatai és vágyai. Ezeknek mind részesei lehetünk.

A színészek munkája profi és megrázóan hiteles volt. A torkom többször elszorult, a hideg futkosott olykor-olykor a karomon. Volt pillanat, amikor levegőt is félve vettem. Igazából voltak könnyedebb részei is az előadásnak, ezeknél egy percig fellélegezhettünk, majd továbbrepültünk a következő torokszorító részbe.

Óriási lelki élménnyel lettem gazdagabb.

A történet elején féltem. Féltem a drogos fiútól. Tartottam a tekintetétől, a szavaitól és a tetteitől. A szívem a torkomban dobogott, a levegő megállt körülöttem, kár, hogy a közönség éretlenebb rétege az elején egy stand up comedy-n érezte magát, de a végére az üzenet hozzájuk is eljutott és döbbent csend lett.

Ahogy a darab egyre jobban úszott előre, a félelmem sajnálattá változott. Ráébredtem arra, hogy neki is vannak/voltak céljai, „valódi” érzései. Ő is képes szeretni és a lelke arra vár, hogy valaki őt is önzetlenül szeretni tudja. És amikor a drog végleg átveszi az uralmat, a célok, az álmok és a valakihez való kötődés megszűnik és egy sokkal fontosabb dolog veszi át a vezetést, a heroin.

 

Irányít, vezet, parancsol, befolyásol, függővé tesz. Megszűnik a józan ész, az emberi tudat. A szer felülkerekedik, uralkodik és lassan, csendes élvezetek közepette gyilkol.

A drámában elhangzott mondatok még most is a fülemben csengnek.

Köszönöm ezt a felejthetetlen élményt a két csodálatos színművésznek, a darab megalkotóinak és mindenkinek, akik miatt ez a darab ilyen emberközeli és őszinte lett.

Forgács Fanni (10.c)

*

.
Végül, de nem utolsó sorban Bodnár Cintia beszámolója következik:

.

A gyáva – dráma az iskolapadok között

.

A napokban fantasztikus hírrel szolgált az osztályfőnökünk. Mindenki nagyon örült annak, hogy színészek érkeznek a nagy faluból, Budapestről a mi kis egri iskolánkba, és jóformán statisztaszerepet kapunk egy drámában.

Egy napsütéses szerdai napon (december 7-én) meg is történt a várva-várt előadás. Lázasan rendeztük be a termet, majd tátott szájjal néztük, ahogy a két színész (Kovács Krisztián és Scherer Péter) „dolgozik”. Egyik percről a másikra egy drogos mesébe keveredtünk. Főhősünk Krisztián, aki egy heroinista fiatal srácot alakít, bemutatta nekünk az egész életét. Bevezetett minket az emlékeibe és a gondolataiba is. Elég intim volt, hogy mindent megtudtunk róla. Főleg arra az útra világított rá, amely a drogok ösvényéhez vezetett.

Azért mondhatom azt, hogy statisztáltunk ebbe az előadásba, mert minket is maximálisan belevont Krisztián az előadásba. Kérdezett tőlünk, versenyre hívta be az egyik osztálytársamat, sőt még egy-két kelléket is kortársaimtól kért. Például az egyik fiútól elkérte az óráját.

A cím is nagyon találó, hisz Krisztián a drogokba temetkezett, és az édesapja kérésére sem hagyta abba a szerek használatát, pedig ő maximálisan segítette fiát. A dráma végére bekövetkezett a fordulat – az apja kirakta az utcára, ahol egy összetűzés miatt komoly fizikai sérüléseket szenvedett. Ekkor tért haza, és óriási segítséggel egy egyéves rehabilitációs kezelésen vett részt.

A történet hétköznapi, mégis meghökkentő és óriási hatással van az emberekre. Krisztián tökéletesen játszotta a szerepét, és az előadás után a beszélgetésben bevallotta, hogy nem volt könnyű dolga, hisz még csak ki sem próbált semmilyen kábítószert, sőt nem is dohányzik. Az előadás folyamán az arcára minden érzelem kiült. Az elején még sápadt volt és karikás szemű, viszont amint kijött a rehabról, az arcára visszatért az élet, a szín.

Ha szeretnétek egy személyes, bensőséges előadást látni teljesen hétköznapi problémákról vérprofi színészektől, akkor ott a helyetek a következő előadáson! Kezeskedem érte, hogy nem fogod megbánni!

Bodnár Cintia (12.b)

 (A cikkben látható képek a port.hu oldalról származnak)

 

Please follow and like us:

Comments

comments