Köztéri tervezői verseny, Kazincbarcika

Pályázati felhívás

Kazincbarcika Város Önkormányzata és a Művészet városi környezetben című nemzetközi szimpózium rendezői pályázatot hirdetnek.

A pályázat témaköre: Hogyan képzelem el a művészetet a köztéren, a public art minden műfajában bármely helyen, vagy Kazincbarcika közterén? A pályázat nyílt és meghívásos körben kerül meghirdetésre.

A nyílt pályázatra négy korcsoport szerint lehet pályázni.
I. korcsoport 4-10 évig
II. korcsoport 10-14 évig
III. korcsoport 14-18 évig

Szűkebb témakör az I., a II. és a III. korcsoport számára: Rajzolj, fess az óvodád, iskolád falára, legyen a tied a legszebb épület a városban!
IV. korcsoport 18- korhatár nélkül.

Pályázati feltételek

A pályázatokat öt főből álló szakértő, nemzetközi zsűri bírálja el. A pályamunkákat rajzok, festmények, látványtervek vagy makettek formájában várják a szervezők. (30×40 cm-50×70 cm-ig).

Felhívjuk az intézmények, hivatásos, amatőr művészeti csoportok, civil szervezetek, lakóközösségek figyelmét, hogy élve a pályázat lehetőségével saját környezetük átalakításában vehetnek részt.

A pályázati díj, a díjazott alkotás megvalósítása. A pályázat jeligés, a jelige feloldását zárt borítékban kell eljuttatni a szervezőkhöz.

A pályázat beadási határideje: 2012. május 1.

Postán, személyesen: 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4. Egressy Béni Könyvtár Kulturális és Sport Központ

Kapcsolattartó: Hegedűs Mária rendezvényszervező (mhegeds0@gmail.com)

A zsűri döntéséről – elfogadási, kiállítási minősítéséről – 2012. május 20-ig értesítést küldünk. A hivatalos eredményhirdetést 2012. május 28-29-én, a szimpózium programjaként rendezzük meg. A legjobb pályamunkákat egy hónapig tartó kiállítás keretében mutatjuk be Kazincbarcika és a térség közönsége előtt.

Please follow and like us:

Comments

comments