Ódorvár meghódítása – egy vérbeli téli túra képei

Ugye ti is várjátok már a tavaszt? Talán már nem sokáig rúgja a tél, de emlékezzünk meg a legszebb arcáról! Nem minden évben volt ám ekkora hó, mi pedig kitaláltuk, hogy nem érjük be a jól kitaposott ösvényekkel, hanem térig hóban gázolva felküzdjük magunkat Ódorvárra! Osvárt Dani képei jönnek 🙂

 

Utunk Felsőtárkányból indult… a Volán jóvoltából. Eredetileg Lillafüredre szerettünk volna eljutni, de a sofőrök nem vállalták be – az egyébként mások által a körülményekhez képest biztonságosnak mondható – hegyi szakaszt. Így egy “B-tervvel” készülve Felsőtárkányban a tó fölött kezdtük a túrát, majd északnak tartva abban bíztunk, hogy a Bükkzsérc felé közlekedő terepjárók nagyjából eltúrták már a havat előttünk.

Ötletünk be is vált, de nem értük be ennyivel. “Ha már idáig eljöttünk…” – hangzott, ha már nem is túl biztatóan a megerősítés, hogy vágjunk bele a vadonba – “szűzhótiprás”! Igen, mint testnevelés órán, magas térdemelés: csak épp 30-40 cm között változó ragyogó, érintetlen, varázslatos hópaplanon át. Méghozzá 550 méter magasra, sok helyen betemetett gödröket és kidőlt fákat kerülgetve. Csak egy-egy nyuszi és róka versenyt futott nyomai utaltak arra, hogy voltak már előttünk. Az időjárásra pedig nem lehetett panasz: szikrázó napsütésben volt részünk, sokszor még kabátra sem volt szükség… fűtött a lelkesedés… és a szintkülönbség!

A csúcsról majdnem teljes 360 fokos panoráma terült elénk. Északra a Bükk kövei tisztán látszottak, annyira, hogy versenyeztünk, tényleg mozgó embereket látunk-e a hóban Tar-kő szikláin. A másik irányba a Hór-völgy kígyózott alattunk Cserépfalu felé, lent az Oszlai tájház barátságosan álldogált Less Nándor emléktáblája mellett. Visszafelé egy sífutó nyomát követtük jódarabon, s libasorban egy nyomtávon haladtunk – azért egy megkésett ebéd után már szóba jött, mikor és hogyan kerül fel a váltózokni, mert a térdig érő hó nem játék ám szépsége ellenére! A téli táj sok jelzést elrejtett előlünk, de visszafelé közös térképolvasási képességünket egyesítve találtunk egy rövid – ámde szintúgy járatlan utat, Bükkzsérc felé. Ez a menetelés már hosszabbnak tűnt – ilyen terepviszonyok között bő 10 km-t is dupla annyinak lehet érezni! Öröm volt hallani, mikor egy autó a közelben elzúgott: haladunk a civilizáció felé! S így itt lett, jó ösvényt választottunk, sikeresen lejutottunk a hegyről a faluba, ahol még nagyobb öröm volt a közel két méter magas jegesmedve, ami fogadott mosolyogva. A buszjáratokat leellenőrizve bizony megállapítottuk, hogy itt is ugyan olyan sűrű a hétvégi forgalom, így a Fekete Kos forró csokija és kandallója nyújtott nekünk enyhülés, ahol volt bőven időnk kellőképpen kiolvadni. Egerbe vissza csak Mezőkövesdi átszállással tudtunk leghamarabb eljutni, s hogy keretes legyen a történet: megállapítottuk, hogy arrafelé sorral havasabbak az utak, tehát Lillafüredre még biztonságosabban eljutottunk volna!

Ha lemaradtatok erről a kirándulásról, legközelebb tartsatok velünk! Osvárt Dani pedig később csak kilátogatott Lillafüredre – IDE kattintva láthatjátok is az ott készült képeit!

 

Please follow and like us:

Comments

comments