“Legyen megmérettetés!” – A 25 éves Quimby a Feszt!Egeren

A régió legjobban várt “zenei ünnepe” a Feszt!Eger Bolyki Janiék katlanjában. Semmi össze nem téveszthető helyszín, változatos stílus, egyedi hangulat! A fellépők közül az új albummal jelentkező fesztivál-nagyágyúval, a Quimby-zenekarral is beszélgettünk bulikról, tervekről, és a jubileumi 25. évről.

Edina: Milyen érzés újra Egerben koncertezni?
Ferenc:
Tekintve, hogy tavaly nagyon kellemes meglepetés volt ez a buli, meglepően jó a dolog. Egyrészt nagyon jók voltak a különböző színpadok, mert körbejártunk. Akkor a feleségemmel jöttünk, és megnéztük az egészet. Jó érzés, Egerben szeretünk muzsikálni!

A fényfestett Bolyki-völgy

Edina: 25 éves pályafutásotok alatt már elég sok helyet bejártatok. Eddig melyik volt a legmeghatározóbb számotokra?
Ferenc:
 Hogy egyet ki lehet-e ebből emelni, az valójában számomra is kérdés. Valójában azt szeretem ebben, hogy olyan helyszínekre, és olyan tájakra jutunk el, ahová a zenekar nélkül nem biztos, hogy eljutottunk volna. A “nagyon meghatározó” valójában mindig változik. Okozott már meglepetést egy pár száz fős klub is. De az, amit nagyon szeretünk, és azóta is úgy terjedt tovább, hogy “ez egy marhajó buli”, ez a balatonföldvári kult-kikötős koncert. Az tényleg eget rengetőre sikerült. Azóta ezt minden évben megpróbáljuk megugrani.

Edina : Többször voltatok már országhatáron kívül is. Ott, hogy fogadott titeket a közönség?
Sziszi:
 Hazaküldtek minket. 😀
Ferenc: Ez változó. Attól függ, hogy a környező országokat tekintjük-e vagy a kicsit távolabb. Általában a határon túl azért ismernek minket. Hogyha mondjuk Nyugat-Európába megyünk, akkor általában az ottani magyarok sokkal kevesebb számban vannak jelen, tehát nyilvánvaló, hogy ő rájuk kell apellálni, hogy külföldön nem vagyunk ismertek. Erdélyben, Szlovákiában jártunk, voltunk Szerbiában is…
Sziszi : Ausztriában is jártunk…
Ferenc: Ausztriában is voltunk, egy kis fesztiválon. Nagyon szeretnénk eljutni Horvátországba a tengerpartra.
Sziszi : Az menő lenne!
Ferenc : Még koncert sem kell! 😀

Edina: Hogyan élitek meg ezeket a koncerteket?
Ferenc:
Infarktus közeli állapotok uralkodnak, agyvérzés, kéztörés, vízhólyagok, vagy Szilárd eltöri az ujját egy óvatlan odacsapástól, “Livusz” esik-kel. Igyekszünk maximálisan átélni a helyzetet, ha lehet. Ha úgy tud játszani a zenekar, hogy abba bele tudd magad élni, az egy pozitív dolog. Ha azt érzed, hogy „na, minél hamarabb legyünk ezen túl, mert keserves”- az a nem túl jó dolog. De ez nagyon ritkán fordul elő velünk.

Varga Livi szerint “legyen a gépnek halleluja!”

Zsófi: Ez a koncert napján jön ki főleg vagy már előtte is?
Ferenc:
 Nem, ez a koncerten jön ki. Nagyjából tudjuk, hogy mely számokat fogjuk előadni, de hogy aztán hogyan lesz, vagy hogyan fog összejönni, azt nem tudjuk. Ezt nem lehet előre tudni. Ha van beállás, akkor a beálláson érzi az ember, hogy megy-e neki a dobolás vagy nem. Ha nem megy, akkor nagyon oda kell figyelni. Akkor nem sok mindent lehet hozzátenni. Ha éppen szárnyal az ember, és olyan állapotban van, akkor bármi lehet!

Zsófi: A rutin az, aminek ez köszönhető?
Ferenc:
 Tapasztalat. Egyszerűen visszahallgatva azt, hogy amikor tigrisnek gondolja magát az ember, mert lecsúszott valami, akkor kiderül, hogy azt csak ő hitte, és valójában nem is volt az olyan nagyon jó. Más kérdés a lámpaláz, de szerintem ezt mára könnyű leküzdeni. Mivel tudod, hogy azért jöttek oda az emberek, mert szeretnek téged, meg a zenekart, meg ezt a zenét, igazából nincs miért izgulni. Hogyha mondjuk ismeretlen közönség előtt vagy, akkor meg külön szeretem, hogy végre nem az lesz a reakció, hogy kimegyünk a színpadra és bepisilnek az örömtől, hanem, hogy “na kik ezek, mit fognak itt csinálni?” Így sokkal jobban izgat engem, egyébként már nem kihívás, hogyha mindenhova leterítik eléd a vörös szőnyeget meg a banán flippet. Vannak olyan jellemű emberek, akiknek ez jön be, de általában ezt nem tartom egészségesnek. Szerintem legyen megmérettetés, az fontos dolog.

Edina: Hogy érzitek, miben változtatok az évek során?
Ferenc:
Nézzél például Szilárdra, hát így nézett ki régen! Vagy rám, vagy mint zenekar?
Edina: Zenei stílusban is akár, érzékeltek-e változásokat?
Ferenc: Eleve az a helyzet, hogy nagyon sokan vagyunk a zenekarban, és mindenkinek van elképzelése mindenről. Most az évek során általában a határozottság megnövekszik az emberekben, sok esetben ez azt jelenti, hogy nehezebben csinálunk dolgokat. Mert mindenkinek a véleményét el kell mondania, és a többiekét is meg kell hallgatni – mi így állunk a dologhoz.
Zsófi: Hogy sikerül ilyenkor dűlőre jutni?
Ferenc:
 Nehezen. Általában úgy igyekszünk, hogy mindenkinek megfeleljen a dolog. Tehát, hogyha mindenki elégedett, mindenkinek tetszik, akkor rendben van. Bárkinek van fenntartása, azt általában megfontoljuk. Mára már mindenkinek mindenről nagyon határozott véleménye van, és ez jelentősen nehezíti a dolgokat.
Zsófi: Mint egy nagy családban?
Ferenc: Igen, mint egy nagy családban. Ott egyébként nem így van. A nagy családban mindig van valaki, akire hallgatnak. Megmondja, hogy ez van – ott egy kicsit egyszerűbb. Hogyha tudjuk, hogy ne csináljuk, mert a nagyi mérges lesz, nem csináljuk, mert a nagyi mérges lesz. Nálunk azt mondjuk, hadd legyen mérges, annál jobb…
Zsófi: Ez hol nyilvánul meg jobban?
Ferenc: Most jelenleg új lemezt vettünk föl. Egy fél lemezt fölvettünk, és ennek a keverése zajlik. Olyankor aztán mindenkinek van véleménye természetesen. Vagy egy esemény, amin részt veszünk, vagy nem, de hát általában mindent szeretünk megvitatni, szeretünk mindenről tudni. Nagyszerű emberek dolgoznak velünk, de azért mindent szeretünk egy kicsit átlátni, hogy pontosan hogy lesznek ezek a dolgok.

Edina: Hogyan születnek a dalaitok?
Ferenc:
 Teljesen össze-vissza. Van, hogy valaki hoz egy ötletet, van már ötlete, van már szöveg-, vagy zenei ötlete. Van, hogy csak zenei ötlete van, vagy csak szövege. Volt már rá példa, hogy csak játszunk valamit, jammeltünk. Na, ebből csináljunk valamit, vagy azt mondja valaki, hogy ez pont jó az ő szövegére. Nagyon sokrétű a dolog. Mondhatni 25 év alatt egyszer sem fordult elő, hogy valaki úgy érkezett volna, hogy kottát hoz, hogy itt ez van, ennél a résznél egy beütést kérek. Nem, általában ez egy közös és kemény munka.

Zsófi: A kezdeti albumokban inkább angol dalokat játszottatok. És hogy jött a váltás?
Ferenc: Emlékszem a pillanatra, mikor a Tibi az első magyar nyelvű szöveggel előállt. Én akkor, amikor alakultak, nem voltam még benne. Angol számokat játszottak, “világslágereket”. Tehát nem csehszlovák, ukrán, se horvát slágerek, hanem angol nyelvűeket játszottak. Nekik ez így természetes maradt, hogy angolul csinálják a dolgokat, és a saját számok is angolul születtek, aztán mégis csak megjelent az igény. Tibi hozta az első magyar szöveget. Ha már magyar közönségnek játszunk, akkor szóljunk hozzájuk magyarul! Ez megnyitotta a kapukat. Jobban hatott az emberekre, mégiscsak értették a szöveget, bár hogy őszinte legyek, az első két magyar nyelvű szövegnek a szövegét valaki érti, azzal azért kezet fogok. Nyilván a Majomtangónak aki érti a szövegeit hát… az lehet, hogy füllent.

Zsófi: Ez az első magyar szövegű dal. Ezt is közösen hoztátok össze?
Ferenc:
Ez a Majomtangó hogy született? Nincs benne a lemez verzióban dob, tehát én valószínűleg azért nem tudom, hogy az hogy történt. A koncert verzióban már van. Valószínűleg leült Tibi meg Szilárd, aztán összerakták.

Edina: Melyik album áll a legközelebb a szívetekhez?
Ferenc:
 Én továbbra is állítom, hogy az Ékszerelmére c. lemez, illetve azt követő Morzsák és Szilánkok lemez. Ez a kettő, ami nekem a legjobb. Kedvenceim, nehezen tudok belekötni. A Morzsák és Szilánkokat még meg is tudom hallgatni. Ami azért ritkaság, mert én a saját lemezeket nem nagyon tudom meghallgatni.
Zsófi: Miért?
Ferenc: Mert nem szeretem hallgatni. Nem tudok rajta szórakozni. Csak a hibákat hallom rajta. Nem szoktam saját magunkat hallgatni A Morzsák és Szilánkok azért jó, mert a fele remix, más emberek készítették, tehát nem a mi sarunk, ami ott rajta van, és azt már tudom élvezi.

Edina: És milyen érzés, amikor egy másik zenekar feldolgozza valamelyik dalotokat?

Ferenc: Ez nagyban függ attól, hogy ez a feldolgozás hogy sikerül. Bevallom pl.: a „Most múlik pontosan” dömpingből azt hiszem, hogy lehet következtetni… most mit mondhatunk például Győzikére, vagy a Csík zenekarra. Mindenképp óriási, az hozta meg a népszerűséget a számnak, mármint a Csík zenekar-féle verzió. Hozzám mégsem áll közel. Nem, számomra ez a szám nem az… Föl is rótták nekünk, hogy micsoda dolog ez, hogy “ezt a szép számot így elrontani”, ahogy játsszuk. Volt már ilyen! Egyébként mivel most jelent meg a „ Tükröm-Tükröm” c. feldolgozásunk… Azért jó érzés, mert ezt mi generáltuk. Tehát mi szóltunk zenekaroknak, előadóknak, hogy ha van hozzá kedvük, csak akkor, dolgozzanak már föl valami Quimby-t, ha van affinitásuk. És a nagy részüknek volt. Az a helyzet, hogy parádésabb az a lista, akik lemaradtak. Úgyhogy ezt el se merem mondani. Olyan nevek szerepelnek a kimaradottak között… Sajnos ők nem vállalták.
Zsófi: Mi volt ennek az oka?
Ferenc: Mindegyiknél más, nem ért rá, nem fért bele a koncepciójába, egyszerűen gondolom nem akarta, nem volt hozzá kedve. Rengeteg oka lehet. Nekünk is volt ilyen. Hát egy időben mindent elvállaltunk – szó szerint. Tehát a Cseh Tamás (ezzel nem degradálom a dolgot) emléklemeztől kezdve az akármiig. És ez oda vezetett, hogy bizony nagyon nehéz volt egyeztetni, és bizonyos dolgaink kissé sérültek. Nem lehet mindent elvállalni. Tehát maximálisan megértem azt, aki nem vállalja, illetve nem is örülök neki.

Edina: Ha változtathatnátok valamin a zenekar életében, mi lenne az?
Ferenc:
Nagyon sok mindenen változtatnánk. Olyan nagyon sok mindenen, hogy én ebbe bele se mennék… Azért nem, mert nagyon könnyedén tudunk rossz döntéseket hozni. Valahogy van egy ilyen jó tulajdonságunk…

Edina: A magánéletetekre milyen hatással van a zenekar? Hogyan tudjátok egyeztetni?
Ferenc:
 Hát nehezen. Nagyon nehéz dolog a zenésznek a magánéletét normálisan terelni. Többen közülünk már nem az első kapcsolatukban élnek, hanem a többedikben, és túl gyerekeken, válásokon, stb. Mi akkor dolgozunk, mikor mások szórakoznak, ezért ez megnehezíti. Nagyon sok jó koncertről kellett lemondanom azért, mert nekem kellett egy jó koncertet adnom valahol. Tehát például a Rolling Stones-t se láttam emiatt, amit nem hiszem, hogy be tudok pótolni az életben. Nem ugyan az ám kedd este szórakozni, mint szombat vagy péntek este.  Akkor szombatozás van. Én úgy szoktam nevezni, hogy egy héten kétszer átmegy ez az “őrülethullám” a földön péntek és szombat este. És a szombat esti szórakozás az kötelező, akkor elnézik. De hát egy szerda este részegen üvöltözve… Nagyon-nagyon visszafogottan és ügyesen kell csinálni azt, hogy mi úgy tudjunk szórakozni, mint mások.

Edina: Van olyan zenekar, akivel szívesen állnátok színpadra?
Ferenc:
 Magyarral azt hiszem, felesleges vágyakat megfogalmazni, mert szoktak teljesülni fesztiválokon. Az a helyzet, hogy szoktam mondani viccből, nem nagyképűen, de nekünk már volt előzenekarunk a Tankcsapda, a Republic, Ákos, a Kispál és a Borz, és nem is tudom… a Csík zenekar. Már nem tudom, mit akarhatunk még az élettől?! Az LGT még nem volt, de most, hogy játszottak LGT-t, ez már félig olyan. Külföldiek közül nagyon sokat tudnék sorolni, azt hiszem, a zenekarnak lenne egy ilyen jó 50-es listája, hogy kivel szeretne mondjuk közösen koncertezni. Mondhatnám a Monster Magnet-et, vagy a Jethro Tull-t, akár a Tom Waits-nek nagyon örülne az zenekar. És Szilárd te kivel játszanál szívesen, melyik zenekarral? Külföldit, mondjál egyet, akit szeretsz! Látod ő is mennyit gondolkozik?  Nehéz válaszolni.
Szilárd: Nehéz válaszolni, nagyon sok zenész van, akivel én szívesen játszanék.
Ferenc: Nem úgy, hanem csak egy közös koncertet együtt vagy előttünk, vagy utánunk. Mondj egy jó Phil Collins-t például. Milyen jó lenne? Nagyon megnézném a dobját. Mert mi huncutul megszoktuk nézni a nagy fesztiválokon a zenekarok hangszerparkjait, mikor már ők felpakoltak.
Szilárd: Nagyon jó fejek, mert megmutatnak általában mindent.
Ferenc: Akkor is be szoktam ülni sokszor a dobokhoz. Pl.: ültem a Billy Idol dobja mögött, az Iggy Pop dobjainál. Meg ne tudják!
Szilárd: Nem tudok mondani, sajnos. Elég sok zenekar előtt játszottunk, nagyon sok külföldi zenésszel találkoztam. És van olyan, nyilván egy csomó zenekar, aki előtt nem játszottunk, tehát szinte bárki szóba jöhet. Mindig érdekes, tanulságos megnézni, hogy ők milyenek.
Ferenc: Meg még jobb hallgatni, nagyon érdekes volt, például játszottunk a Marilyn Manson előtt, ő volt utánunk a Volton… az nagyon nem tetszett nekünk, pedig az ő dobját is megütögettem. De a produkció nem győzött meg, ellentétben az Iggy Pop-pal, aki ilyen közel volt mint a busz ajtó, ott rohangált, féltem is, mikor felénk rohant. Mint egy őrült!
Szilárd: Nagyon fura volt például, a Billy Idol-t mondtad, hogy belül a színpadon hallgattuk, és sehogy nem szólt az egész. Kimentünk, és teljesen más volt.
Ferenc: Elől a közönségbe úgy szólt, mint az állat. Belül meg semmi. Gondolom, nem akartak megsüketülni.
Zsófi: És ebből mennyi tapasztalatot szoktatok gyűjteni?
Ferenc: Mindig figyelem, hogy mi van. Meg vagyok döbbenve, hogy arra törekszem, hogy a dobom tökéletesen szóljon, és mikor meghallgattam például a Billy Idol-nál, úgy szólt a pergő, mint egy rakás szar, és kifele meg úgy szólt, mint az álom. Mondjuk én nem szeretem így, neki mindegy volt, csak kifele szóljon jól.

Edina: Van számotokra érzékelhető különbség a fesztiválok között, és egy önálló koncert között?
Ferenc:
 Igen, abszolút. Az önálló koncerten azt csinálunk, amit akarunk, olyan értelemben, hogy mind időtartamban, mind műsorban nem kell feszesnek lennie. Nem kell aggódni, hogy “jajj, be kell fejezni, mert jön a mit tudom én ki”, hanem egy kicsit szabadabb a dolog. És hát a közönséggel is közvetlenebb lehet a kommunikáció. Nincs olyan nagy hangerő, lazább az egész. Magam részéről jobban szeretem a kisebb helyeket, mint a nagyszínpadot.
Zsófi: Mennyivel merevebb egy fesztivál?
Ferenc: Sokkal, csak úgy működik, különben nagy csúszás van, és aki mondjuk 21:00-re jönne a kedvenc zenekarát megnézni, és csak fél 12-kor, vagy 12-kor kezd, abból óriási balhék lennének. Nem is beszélve a zenekarokról, azért az senkinek nem jó, hogy ide jön, és itt órákig vár. Ezt nem lehet sajnos, ez már régen sem működött. Bár voltak már csúszások, de nem túl nagy.
Edina: És ti hogyan szórakoztok ezeken a koncerteken?
Ferenc: közben? Nagyon jól! Az utána való dolgokról sajnos nem beszélhetünk…
Szilárd: Sehogy – megyünk haza, sietünk.
Ferenc: Sok esetben megyünk haza, sietünk, csak az út porzik utánunk. Sok esetben ilyen is van, és holnap például Pécsen játszunk.
Szilárd: Szerintem pont ugyan úgy szórakozunk, mint egyébként általában, hogyha olyan kedvünk van, képes a zenekar reggel 5-ig is mulatozni, ha meg olyanja van, akkor képes a koncert után menni pakolni 3 perc múlva. Ezt nagyon nem lehet tudni. Az biztos, hogy nem „kötekedősre isszuk magunkat és szétrúgjuk a környéket” típusúak vagyunk, ennyit elárulok.

Fazekas Edina
Ondrék Zsófia
[Képek: https://goo.gl/47t10O]

Teltház a Quimby-n!

 

Please follow and like us:

Comments

comments